A VEAB rövid története
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 1972. szeptemberi ülésén a 48/1972. számú határozatával megalapította a Veszprémi Akadémiai Bizottságot (VEAB) (a mai nevén az MTA Veszprémi Területi Bizottsága). Az MTA vezetése a bizottságot azzal a feladattal bízta meg, hogy az MTA keretein belül szervezze meg az észak-dunántúli régió tudományos közéletét. A bizottság az MTA határozata alapján életre hívta azt a tudományos bizottsági struktúrát, amely ma is az MTA területi szervezeteként működik. Ez a szervezet szak- és munkabizottságokból építkezik, s a régió szakemberei (kutatók, oktatók) ezek munkájában, szervezetten vesznek részt. Az alapító elnökség tagjai voltak Belák Sándor, az MTA levelező tagja (elnök), Nemecz Ernő, az MTA levelező tagja (alelnök) és Kapolyi László, a műszaki tudományok doktora (tudományos titkár).
A szervezést követően az érdemi munka 1975-ben indult meg a következő szakbizottságokban az alábbi alapító elnökök vezetésével:
- Agrártudományi Szakbizottság – Láng Géza
- Biológiai és Orvosi Szakbizottság – Salánki János
- Erdészeti Szakbizottság – Magyar János
- Kémiai Szakbizottság – László Antal
- Műszaki Szakbizottság – Déri Márta
- Számítástechnikai és Rendszerelméleti Szakbizottság – Blicke Tibor
- Társadalomtudományi Szakbizottság – Törtely Sándor
- Településtörténeti Szakbizottság – Éri István
- Környezetvédelmi és Tájhasznosítási Koordinációs Tanács – Kárpáti István
Ebben az időben a szakbizottságok alá rendelt 18 munkabizottságban folyt munka, az ezekben dolgozó tagok létszáma 359 fő volt.
A VEAB szervezete 1975 után dinamikus fejlődésnek indult. Az 1976-79-es akadémiai ciklusban 10 szak- és 30 munkabizottságban 510 fő, 1980-85 között 11 szak- és 49 munkabizottságban 950 fő, 1985-90 között 14 szak- és 73 munkabizottságban 1565 fő, 1990-96 között 12 szak- és 74 munkabizottságban 1635 fő, 1993-96 között 12 szak- és 73 munkabizottságban 1741 fő, 1996-2002 között 11 szak- és 71 munkabizottságban közel 1700 fő vett részt aktívan a VEAB munkájában. 2002-2008 között 12 szak- és 79 munkabizottságban folyt a tudományos tevékenység. 2008-2010 között 12 szak- és 74 munkabizottság tevékenykedett.
Amint a növekvő számadatokból kitűnik, a nyolcvanas évek végére a régió azon szakemberei, akik felismerték a különböző tudományos bizottságok által szervezett konferenciák, megbeszélések és viták értékét és hasznát saját munkájuk szempontjából, bekapcsolódtak a területi szervezet munkájába. Ezt követően a fejlődés már kevésbé a létszámok növekedésében, hanem inkább a szakmai élet élénkülésében és színvonalának emelkedésében nyilvánult meg. Ezt támogatni a legfontosabb feladatunk ma is.
Az elnöki feladatokat 1972-1979 között Belák Sándor, 1979-1985 között Nemecz Ernő, 1986-1996 között Salánki János látta el, 1997-2002 között Markó László, 2003-2008 között Mészáros Ernő, 2009-2014 között Bíró Péter, 2014-2020 között Pósfai Mihály volt a Veszprémi Területi Bizottság elnöke.