2026. március 16-án elhunyt Mészáros Ernő levegőkémikus, meteorológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA VEAB egykori elnöke.

1935. április 12-én született Budapesten. Gyermekkorát Óbudán töltötte, az elemi iskolát Kelenföldön fejezte be, tanulmányait a második világháború után a Hamzsabégi-úti ciszterci Szent Imre Gimnáziumban folytatta. Fiatal éveit meghatározta két szenvedélye: a labdarúgás és a tanulás. Focista karrierjének egy baleset vetett véget tizenhat éves korában, így érdeklődése olvasás, a színház és az opera felé fordult. 1953-ban a már József Attila Gimnáziumnak átkeresztelt volt ciszterci iskolában érettségizett. Bár vonzotta a bölcsész képzés, de annak átpolitizáltsága miatt pályaválasztás idején a meteorológia szak mellett. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kezdte. 1956-ban megismerkedett a párizsi kultúrával és egyetemekkel, hazatértét követően meteorológus diplomáját 1957-ben szerezte meg. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál helyezkedett el, 1961-ben megvédte egyetemi doktori értekezését. 1971-től az OMSz Központi Légkörfizikai Intézetének igazgatóhelyetteseként, 1976 és 1990 között igazgatójaként, később tudományos tanácsadóként dolgozott. Kandidátusi értekezését 1966-ban, akadémiai doktori értekezését 1970-ben védte meg. 1972-től az MTA Meteorológiai Bizottságának tagja, amelynek több éven át elnöke volt. A hetvenes években az ELTE meteorológus szakán bevezette a felhőfizika és levegőkémia, 1974-ben pedig a Veszprémi Egyetem környezetmérnöki és szakmérnöki hallgatók számára a légkörtan c. tárgyak oktatását. Magyarországon elindította és megszervezte a légkörkémiai kutatásokat, valamint a háttér-légszennyeződés megfigyelési tevékenységet. 1976-tól a Meteorológiai Világszervezet környezeti konzultánsa, a légszennyeződés-mérési nemzetközi iskola vezetője volt 1994-ig. 1978-tól részt vett a Meteorológiai Világszervezet (WMO) háttér-légszennyezettséget mérő hálózatának kialakításában, 1993-ig vezette a WMO ilyen témájú francia és angol nyelvű oktatási központját. Több cikluson keresztül tagja volt a Nemzetközi Geofizikai és Geodéziai Unió légköri asszociációja Levegőkémiai és Globális Légszennyeződési Bizottságának, illetve titkára a Nemzetközi Felhőfizikai Bizottságnak. 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották. 1992 és 1999 között volt az MTA Földtudományok Osztályának elnöke. 1992-től a Veszprémi (jelenleg Pannon) Egyetem egyetemi tanára volt, tudományos pályája kiteljesedett, az egyetemen az ő irányításával kezdte munkáját a MTA Levegőkémiai Kutatócsoportja, vezetésével működött Környezettudományi Doktori Iskolája.
Az Academia Europaea tagja, a Nyugat-bretagne-i Egyetem díszdoktora. Több éven át neves nemzetközi folyóiratok (Időjárás, Tellus, Atmospheric Environment, Journal of Atmospheric Chemistry, Atmosphérique Pollution) szerkesztőbizottságának tagja. Számos kitüntetés birtokosa, amelyek közül kiemelkedik az 1998-ban kapott Széchenyi-díj. Munkáit több nyelven számos magyar és nemzetközi folyóiratban publikálta. Angol és magyar nyelven több könyve jelent meg, több egyetemi jegyzetet írt magyar, angol és francia nyelven. Irodalmi tevékenységét színesítik többek közt önéletrajzi írása, kalandregényei, tudomány és irodalom nagyszerűségét hirdető fordításai.

2002-ben lett az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) elnöke. Elnöksége idején nagy hangsúlyt fektetett az akadémia és a tudomány népszerűsítésére. Felismerte a társadalom edukálásának fontosságát, olyan tudományos és kulturális sorozatokat indított el, amelyeken számos, országosan elismert tudós, művész illetve gazdasági szakember tartott a szakmai részletektől mentes, lényeget kiemelő, közérthető előadást, ezzel is gazdagítva Veszprém minőségi tudományos és kulturális életét. A VEAB elnökeként ismert és elismert partneri pozícióba hozta a helyi akadémiai bizottságot, kölcsönös és aktív munkakapcsolatot épített ki nemcsak Veszprém város, de a megye, sőt a VEAB régió közéleti vezetőivel. Komoly szerepet vállalt az Észak-dunántúli régió széttagolt tudományos életének összehangolásában, 2005-ben kezdeményezője volt a Pécsi Akadémiai Bizottsággal közösen szervezett tudományos seregszemléjének, a Pannon Tudományos Napnak is.

Nyolcvanadik születésnapján egy Márai idézettel köszönte meg hallgatóságának a köszöntéseket:
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

Mészáros Ernő halálával egy reneszánsz embert veszítettünk el. Más és jobb nem is történhetett volna velünk, akik ismertük, öröksége hosszan fog inspirálni bennünket. Emlékét mély tisztelettel, hálával és szeretettel őrizzük.