Az MTA VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatói 2025-ben
A hagyományoknak megfelelően 2026. január 28-én ismét megrendezésre került az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság „Kiemelkedő Ifjú Kutatója” díj átadása. Az elismerést azon fiatal kutatók nyerhetik el, akik a műszaki tudományok, élettudományok az élettelen természettudományok területén jelentős szakmai eredményeket értek el.
Gelencsér András elnök úr a jelenlévők köszöntését követően, szólította Nogel Mónikát a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karáról, hogy átadhassa utólagosan számára az MTA VEAB ,,Év Kutatója Díj 2025" oklevelét és emlékérmét.
Mindezek után elismerően beszélt Markovszky György Realit Zrt. vezérigazgató támogatásáról, akinek köszönhetően évről-évre megvalósulhat a fiatal kutatók díjazása.
Elnök úr kiemelte, hogy a fiatalok munkájának elismerésén túl cél, a pályafenntartás, aminek egyik eszköze az ifjú kutatók elismerése. Ebben az évben négy fiatal vehette át az elismerést:
Auer Felícia tudományos munkatárs
Pannon Egyetem, Transzlációs Glikomika Kutatócsoport
Guzsvinecz Tibor egyetemi docens
Pannon Egyetem, Műszaki Informatikai Kar, Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai Tanszék
Macher Gergely Zoltán egyetemi tanársegéd
Széchenyi István Egyetem, Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar, Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék, Győr
Szatmári Kinga PhD hallgató
Pannon Egyetem, Mérnöki Kar, Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Kutató-Fejlesztő Központ, Folyamatmérnöki Intézeti Tanszék
A díjak átvételét követően került sor a kutatók prezentációjára, ahol bemutatták kutatási munkájukat:
Auer Felícia: Új analitikai megközelítések terápiás fehérjék elválasztásában és fluoreszcens jelölésében nátrium dodecil szulfát kapilláris gélelektroforézis során
Guzsvinecz Tibor: Ember és gép közti interakció elemzése online és virtuális térben
Macher Gergely Zoltán: Az azbesztcement tetőfedések hatásainak vizsgálata a csapadékvíz kvalitatív paramétereire és felhasználhatóságára réti here (Trifolium pratense) növekedésének és fejlődésének vizsgálatán keresztül.
Szatmári Kinga: Megerősítéses tanulás alkalmazása a vegyiparban
Gelencsér András akadémikus, záró gondolataiban gratulált és köszönetet mondott a négy kutatónak. Kiemelte, hogy a meghallgatott előadások ismét többet, újat hoztak. Büszkén állíthatjuk, hogy vannak fiatalok, akik érett, magas színvonalú munkákat nyújtanak be. Reményét fejezte ki, hogy a kutatások, feltételezések egyszer általános tudássá válnak.