Az MTA VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatói 2024-ben
A hagyományoknak megfelelően 2024. december 12-én ismét megrendezésre került az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság „Kiemelkedő Ifjú Kutatója” díj átadása. Az elismerést azon fiatal kutatók nyerhetik el, akik a műszaki tudományok, élettudományok az élettelen természettudományok területén jelentős szakmai eredményeket értek el.
Gelencsér András elnök úr a jelenlévők köszöntését követően elismerően beszélt Markovszky György Realit Zrt. vezérigazgató támogatásáról, akinek köszönhetően évről-évre megvalósulhat a fiatal kutatók díjazása.
Elnök úr kiemelte, hogy a fiatalok munkájának elismerésén túl cél, a pályafenntartás, aminek egyik eszköze az ifjú kutatók elismerése. Ebben az évben négy fiatal vehette át az elismerést:
Czikkelyné Ágh Nóra tudományos munkatárs
HUN-REN-PE Evolúciós Ökológia Kutatócsoport
Kalmár Dániel tudományos munkatárs
HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet
Kummer Alex egyetemi docens
Pannon Egyetem Mérnöki Kar
Svigruha Réka tudományos munkatárs
HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
A díjak átvételét követően került sor a kutatók prezentációjára, ahol bemutatták kutatási munkájukat:
Czikkelyné Ágh Nóra : Bátorság, és ami mögötte van - emberi zavarástűrés viselkedésgenetikai vizsgálata városlakó madárpopulációkban
Kalmár Dániel: Litoszféra szerkezet meghatározás az Alpi-Kárpáti-Pannon-Dinári régióban a szeizmológiai adatok vevőfüggvény analízisével
Kummer Alex: Meg lehet tanítani az AI-t viselkedni?
Svigruha Réka: A biomolekuláktól a viselkedésig: vízi modell állatok komplex válaszai progesztogén hatóanyagok hosszútávú terhelése során
Markovszky György záró gondolataiban gratulált és köszönetet mondott a négy kutatónak. Kiemelte, hogy a meghallgatott előadások ismét újat, többet hoztak, büszkén állíthatjuk, hogy vannak fiatalok, akik magas színvonalú, érett munkákat nyújtanak be. Reményét fejezte ki, hogy a kutatások, feltételezések egyszer általános tudássá válnak.
A díjátadóról készült felvétel megtekinthető a YouTube csatornánkon:
https://www.youtube.com/watch?v=kzm31D3nWtw