2026. március 16-án elhunyt Mészáros Ernő meteorológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA VEAB egykori elnöke.

Búcsúztatása 2026. április 29-én 12:00 órakor lesz a Farkasréti temetőben (1124  Budapest XII, Németvölgyi út 99.). 

Mészáros Ernő 1935. április 12-én született Budapesten. Gyermekkorát Óbudán töltötte, a második világháború után a kelenföldi ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanult. Fiatal éveit meghatározta két szenvedélye: a labdarúgás és a tanulás. Focista karrierjének egy sportbaleset vetett véget tizenhat éves korában, így érdeklődése az olvasás, a színház és az opera felé fordult. 1953-ban érettségizett, felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kezdte. 1956-ban megismerkedett a párizsi kultúrával és egyetemekkel, hazatértét követően meteorológus diplomáját 1957-ben szerezte meg. Egyetemi doktori értekezését 1961-ben, kandidátusi címét 1966-ban, akadémiai doktori értekezését 1970-ben védte meg. 
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál helyezkedett el, 1971-től az OMSz Központi Légkörfizikai Intézetének igazgatóhelyetteseként, később igazgatójaként dolgozott. 1972-től az MTA Meteorológiai Bizottságának tagja, amelynek több éven át elnöke volt. A hetvenes években az ELTE meteorológus szakán bevezette a felhőfizika és levegőkémia c. tárgyak oktatását. Magyarországon elindította és megszervezte a légkörkémiai kutatásokat, valamint a háttér-légszennyeződés megfigyelési tevékenységet.
1976-tól a Meteorológiai Világszervezet környezeti konzultánsa, a légszennyeződés-mérési nemzetközi iskola vezetője volt 1994-ig. 1978-tól részt vett a Meteorológiai Világszervezet (WMO) háttér-légszennyezettséget mérő hálózatának kialakításában, 1993-ig vezette a WMO ilyen témájú francia és angol nyelvű oktatási központját. Több cikluson keresztül tagja volt a Nemzetközi Geofizikai és Geodéziai Unió légköri asszociációja Levegőkémiai és Globális Légszennyeződési Bizottságának, illetve titkára a Nemzetközi Felhőfizikai Bizottságnak.
1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben rendes tagjává választották. 1992 és 1999 között volt az MTA Földtudományok Osztályának elnöke. 1992-től a Veszprémi (jelenleg Pannon) Egyetem főállású professzora lett, irányításával Veszprémben kezdte meg munkáját az MTA Levegőkémiai Kutatócsoportja, vezetésével működött Környezettudományi Doktori Iskolája.
Az Academia Europaea tagja, a Nyugat-bretagne-i Egyetem díszdoktora. Több éven át neves nemzetközi folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja. Számos kitüntetés birtokosa, amelyek közül kiemelkedik az 1998-ban kapott Széchenyi-díj.
Szakmai eredményeit több nyelven, neves magyar és nemzetközi folyóiratokban publikálta. Irodalmi tevékenységét színesíti többek közt önéletrajzi írása, kalandregényei, a tudomány és az irodalom nagyszerűségét hirdető fordításai, természettudományos ismeretterjesztő kötetei.

2002-ben lett az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság (VEAB) elnöke. Elnöksége idején nagy hangsúlyt fektetett az akadémia és a tudomány népszerűsítésére. Felismerte a társadalom edukálásának fontosságát, olyan tudományos és kulturális sorozatokat indított el, amelyeken számos, országosan elismert tudós, művész illetve gazdasági szakember tartott a szakmai részletektől mentes, lényeget kiemelő, közérthető előadást, ezzel is gazdagítva Veszprém minőségi tudományos és kulturális életét. A VEAB elnökeként ismert és elismert partneri pozícióba hozta a helyi akadémiai bizottságot, kölcsönös és aktív munkakapcsolatot épített ki nemcsak Veszprém város, de a megye, sőt a VEAB régió közéleti vezetőivel. Komoly szerepet vállalt az Észak-dunántúli régió széttagolt tudományos életének összehangolásában, 2005-ben kezdeményezője volt a Pécsi Akadémiai Bizottsággal közösen szervezett tudományos seregszemlének, a Pannon Tudományos Napnak.  Elnöki ciklusa lejárta után is az MTA VEAB aktív tagja maradt, szakmai vagy tudománynépszerűsítő programjaink szereplője, vendége. Legutóbb, pár hónappal kilencvenedik születésnapja után a "Miért van élet a Földön?" címmel megjelenő könyvéről, a természet nagyszerűségéről és az egyetemes tudomány jelentőségéről beszélgetett Pósfai Mihály akadémikussal a Székház kertjében.

Nyolcvanadik születésnapján egy Márai idézettel zárta beszédét a VEAB Székházban:
„Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
Más és jobb nem is történhetett volna velünk, hogy ismerhettük Mészáros Ernő meteorológust, akadémikust, oktatót, kutatót, szerzőt. Halálával egy reneszánsz embert veszítettünk el, öröksége hosszan fog inspirálni bennünket. Emlékét mély tisztelettel, hálával és szeretettel őrizzük.