Magyar tudományos akadémia

Veszprémi területi bizottsága

Kulturális Egyesület 2018

A VEAB Kulturális Egyesülete két kirándulást szervezett:

Júliusban, Martonvásárra látogattunk, a Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-koncertjére. A hangversenyen „Ah, perfido! – koncertária, op.65; IV. szimfónia B-dúr, op.60; Karfantázia , op.80” művei csendülnek fel a Nemzeti Filharmonikusok előadásában. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkart Somos Csaba vezényli. Közreműködik a Nemzeti Énekkar, Ránki Fülöp – zongora. Szólisták: Rálik Szilvia – szoprán, Schnöller Szabina – szoprán.

Októberben pedig megnéztük az vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertet és Vác belvárosának nevezetességeit, a Memento mori kiállítást (az 1994-ben talált, XVIII-XIX. századi kriptaleletekre alapozva), a Szt. Mihály templom romjait és altemplomát, illetve  a gárdonyi Agárd pusztát, Gárdonyi Géza szülőházát.

Az egyesület tevékenysége 2003 óta szervesen beépül a VEAB programjaiba. A VEAB tudományos és művészeti előadásai (Tudósklub), sok esetben a Kulturális Egyesület hathatós közreműködésével tudnak csak megvalósulni.


2018-ban a következő rendezvényekre került sor (általában a VEAB Székház nagytermében:

A Brusznyai Árpádról készült kötetek bemutatása /2018. január 09., Veszprém a Hangvilla nagyterme

 A VEAB régió Bolyai-plakett díjazottjainak tudományos előadása /2018. január 17.

A nagy térerő, a szép térszerkezet és Japán vonzása. Perczel András tudományos előadása. /2018. február 07.

Riválisok vagy szövetségesek? Természet- és társadalomtudományok. Láng Benedek tudományos előadása. /2018. február 21

A magyar közoktatás helyzete és fejlesztésének lehetősége. Csapó Benő tudományos előadása. /2018. március 07

2017 Nobel-díjai. Gurin Péter, Török Ádám, Pósfai Mihály, Vonderviszt Ferenc, Fenyvesi Ottó, Liker András előadása. /2018. március 26.

Szenvedélybetegség, éhség, elhízás. Lénárd László tudományos előadása. /2018. május 30.

Fényre szabott tér-idő. Néda Zoltán /2018. június 13.

A magyarországi nyers tehéntejek. Varga László tudományos előadása. /2018. szeptember 07.

Nyelvtanítás – múlt és jelen. Bárdos Jenő tudományos előadása /2018. szeptember 19,.
Amit a laboratóriumi leletekről tudni kell. Góth László tudományos előadása. /2018. október 10.

Csodavizek és csodasók – átverések nyomában. Fábián István tudományos előadása /2018. november 08., Veszprém, Pannon Egyetem, aula

Autonóm földi és légi járművek irányítása. Bokor József tudományos előadása /2018. november 08.

Mesterséges intelligencia. Horváth András tudományos előadása /2018. november 14.

Szigetvár ostroma – Zrínyi és Szulejmán. Fodor Pál  tudományos előadása /2018. december 12.