Magyar tudományos akadémia

Veszprémi területi bizottsága

Pannon Tudományos Nap 2017

A Dunántúl legnagyobb tudományos seregszemléje Nagykanizsán

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Pannon Tudományos Nap elnevezésű konferenciát az MTA VEAB és az MTA PAB Nagykanizsán október 12-én.
A Dunántúl idei legnagyobb tudományos seregszemléjén olyan új eredmények bemutatására került sor, amelyek az utóbbi pár évben születtek, s jelentőségüknél fogva számot tarthatnak a tudományos közösség tágabb körének érdeklődésére.
A rendezvény keretében idén is sor került a Pannon Tudományos Díj átadásra, melyet Kosztolányi György pécsi akadémikus vehetett át életművéért a Kovács Antaltól a Paksi Atomerőmű képviselőjétől.
A két területi bizottság elnöksége a plenáris és szekcióelőadások összeállításakor a tartalmi szempontok mellett azt is mérlegelte, hogy a konferencián legkülönbözőbb tudományterület képviselői, valamint a pályájuk kezdetén járó kutatók is lehetőséget kapjanak eredményeik bemutatására. Mivel nem tematikus konferenciáról van szó, ezért rendkívül fontos cél, hogy az előadók törekedjenek a szakmai részletektől mentes, lényeget kiemelő, közérthető előadásmódra. A rendezvény keretében a mindkét akadémiai bizottság működési területéről a legjobbnak ítélt PhD munkák készítői is előadást tartottak. Az MTA VEAB két fiatal kutatót részesített ösztöndíjban: Lengyel Edinát és Selmeczy Géza Balázst a Pannon Egyetem egykori doktoranduszait.

LengyelE-SelmeczyG.jpg

A képen: Lengyel Edina és Slemeczy Géza Balázs.