A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete és a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztály tisztelettel meghívja Önt 2016. március 21-én, hétfőn, 10:00-kor az MTA VEAB székházában (Veszprém, Vár utca 37.)
a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából meghallgatni az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet munkatársainak előadásait.

Program

10:00 G.-Tóth László: A tihanyi Balaton-kutatás története és aktuális kérdései
10:20 Somogyi Boglárka és Vörös Lajos: Változások a Balaton életében – fogyatkozó kékalgák?
10:40 Vitál Zoltán: A busaállomány története és ökológiai szerepe a Balatonban
11:00 Takács Péter: Molekuláris módszerek használata a természetvédelemben. Egy bennszülött Kárpát-medencei halfaj, a lápi póc (Umbra krameri Walbaum, 1792) populációgnetikai vizsgálata.


Összefoglalók: 

Változások a Balaton életében – fogyatkozó kékalgák?
Somogyi Boglárka, Vörös Lajos (MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet)
A mikroszkopikus algák elsődleges szervesanyag termelése képezi a tó ökológiai rendszerének energetikai alapját. Az algák szaporodását a külső tápanyagterhelésen túlmenően az időjárási tényezők, a klímaváltozás, és annak közvetlen és közvetett hatásai egyaránt befolyásolják, de a vízgyűjtőn végzett beavatkozások pl. a Kis-Balaton tározórendszer kibővítése is hatással van rá. A Balatonban az elmúlt években a vízben lebegő algák (fitoplankton) össztömege a korábbiakhoz képest tovább csökkent a tóban. A fitoplankton összetételében jellegzetes változásokat figyeltünk meg: amíg 2013 és 2014 nyarán a cianobaktériumok (elsősorban a fonalas, N2-kötő fajok) helyett a páncélos ostoros algák domináltak a korábbi évektől eltérően, addig 2015 nyarán újra a cianobaktériumok kerültek előtérbe. Ez a változás a tó nyugati területein (Keszthelyi-medence) különösen kifejezett volt. Eredményeink alapján a fitoplankton összetételét alapvetően a Kis-Balaton tározórendszeren áthaladó Zala folyó vizének nitrogén és foszfortartalma, valamint vízhozama határozta meg. Ebben a nagykiterjedésű sekély víztérben mikrobiális folyamatok eredményeként jelentős mennyiségű a nitrogénvesztés, ezért néhány kivételes esettől (2013 és 2014 évek nyara) eltekintve a Keszthelyi-medence vize az algák számára nitrogénhiányos volt. A Keszthelyi-medencében a fitoplankton összetételének változása jól tükrözte a Zala folyón érkező víz tápelem összetételében (nitrogén/foszfor arány) bekövetkezett változásokat.
A busaállomány története és ökológiai szerepe a Balatonban

Vitál Zoltán (MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet)
Az 1972-es év meghatározó volt a Balaton életében. Ekkor kezdődött meg ugyanis a szűrő táplálkozású, planktonfogyasztó fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) telepítése az eutrofizálódó Balatonba. A telepítés célja a halászati hozamok növelése és a vízminőség javítása volt, de a halak visszafogása nehézségekbe ütközött és a vízminőség sem javult, így 1983-ban beszüntették, majd betiltották a telepítésüket. A betelepített állomány nagy biomasszát ért el, és mind a mai napig jelentős mennyiségben található meg a tóban, akár a tó teljes halbiomasszájának 1/3-át is kitehetik a fajok egyedei. A nemzetközi publikációk jelentős része ökológiai problémaként foglalkozik a busa fajokkal (fehér busa és pettyes busa H. nobilis), főként inváziójuk és más halfajokkal fennálló táplálék kompetíciójuk miatt. A balatoni busaállomány ökológiai helyzetének megismerésére vizsgálatot indítottunk 2011-ben. Vizsgálatunk során kimutattuk, hogy bár a telepítések terveiben fehér busa telepítése szerepelt, a Balatonban előforduló egyedek szinte kivétel nélkül a két faj hibridjei. Mikroszkópos és stabil izotópos vizsgálataink eredményei alapján elmondható, hogy a busa egyedek táplálékát a Balatonban szinte kizárólag zooplankton szervezetek alkotják. A Balatonban alacsony mennyiségben jelen lévő, így a kiszűrt tápláléknak csekély részét képező algákat gyakran megemészteni sem képesek a busák, a táplálékból kimutatott fajok nagy részét az utóbél mintákból sikerült kitenyészteni, így a busa egyedek fontos szerepet játszhatnak bizonyos algafajok terjedésében is. A balatoni busák jelentős mennyiségben fogyasztanak szervetlen lebegőanyagot is, amely a tápláléknak átlagosan 43%-át teszi ki (száraz tömegre viszonyítva). Ennek ellenére a busaállomány növekedési üteme és kondíciója az irodalmi adatokat figyelembe véve az átlagostól magasabb. A balatoni állomány kormeghatározása alapján elmondhatjuk, hogy egy vizsgált egyed sem származhat a legutolsó hivatalos telepítésből. A szaporodásuk a Balatonban kétséges; az ikrás egyedek ivartermékei alkalmasak lehetnek a sikeres szaporodáshoz, ikraszórásra utaló jelek megfigyelhetőek, de közvetlen bizonyítékot a szaporodás mellett eddig nem sikerült találnunk. A genetikai vizsgálatok sem igazolják, hogy a balatoni busaállomány természetes szaporodási közösséget alkotna.
Molekuláris módszerek használata a természetvédelemben. Egy bennszülött Kárpát-medencei halfaj, a lápi póc (Umbra krameri Walbaum, 1792) populációgnetikai vizsgálata

Takács Péter (MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet)
Mivel a lápi póc világállományának túlnyomó része a Kárpát-medence belső területein él, így az itteni populációk megőrzése alapvető fontosságú a faj fennmaradása szempontjából. Jelen munkánk célja, hogy elterjedési és populációgenetikai információkat szolgáltassunk a faj megőrzési terveinek
kidolgozásához. A 2011 és 2013 között elvégzett faunisztikai felméréseink során a lápi póc jelenlétét az ország 8 régiójában, több mint 40 mintavételi helyről sikerült kimutatnunk. A populációgenetikai vizsgálatok - melyeket 33 póc populációba tartozó 404 egyedén nyolc mikroszatellit marker elemezésével végeztük el - eredményei szerint az állományokat régiók között és legtöbb esetben a régiókon belül is nagymértékű izoláció jellemzi. A Kárpát-medence belső területein élő pócállományok legalább két evolúciósan szignifikáns egységre oszthatók. Ezeken belül egy-egy konzervációs egység területe körülbelül 80 kilométer sugarú körnek feleltethető meg. A vizsgált állományokat 16 nagyobb kezelési egységbe soroltuk, melyek a hosszú távú megőrzés alapegységeinek tekinthetők.