A Teleki József Akadémiai Klub májusi rendezvényét Sátoraljaújhelyben, a PIM – Kazinczy Múzeumban rendezte meg
A május 31-én délután tartott klubelőadások keretében előbb Ringer István PhD, régész, a múzeum igazgatója Egy város múzeuma és egy múzeum városa, Sátoraljaújhely című előadásában bemutatta a múzeumban folyó tudományos és ismeretterjesztő tevékenységeket, szerepüket a sátoraljaújhelyi vár feltárásában, rekonstrukciójában és turisztikai hasznosításában, valamint a város és térsége közösségkovácsoló tevékenységének elősegítésében.
Második előadóként Prof. Dr. Hajdú Zoltán geográfus, az MTA Doktora, volt pataki diák Magyar Tokaj – szlovák Tokaj: csaknem százéves viták és perek után nyugvópont és új minőségi verseny? című előadásában – vonatkozó OTKA-kutatása alapján – történeti sorrendben bemutatta a trianoni békeszerződésben Csehszlovákiának ítélt tokaj-hegyaljai településeken folytatott szőlőművelés és tokaji borforgalmazás problematikáját. A közigazgatási földrajz eszközeivel dokumentálta a szlovákiai „Tokaj-régióban” a szőlőterületek bővülését, a tokaji névhasználat terjedését és használatát a turizmusiparban is.
A klubest zárásaként az elnökség előterjesztésében a működési szabályok módosításának ismertetésére és a jelenlévő klubtagok részéről történő elfogadására került sor. A változtatás szerint Prof. Dr. Bolvári Takács Gábor leköszönt THE rektor a továbbiakban ügyvezető alelnökként folytatja a munkát, míg Horváth Ágnes PhD, főiskolai tanár, a THE új rektora hivatalánál fogva tölti be a klub alelnöki tisztségét.
link és fotók: