Magyar tudományos akadémia

Miskolci területi bizottsága

MTA Miskolci Területi Bizottságának Közgyűlése

Az MTA Miskolci Területi Bizottsága 2024. február 26-án
megtartotta éves közgyűlését

 


Kocsis Károly MAB-elnök bevezetőjét követően megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Czibere Tibor akadémikus úrról, majd a közgyűlés Kollár László, az MTA főtitkárának  köszöntőjével kezdődött el.

Főtitkár úr köszöntőjében kifejtette, hogy megújulásra van szüksége a jövőre 200 éves nemzeti intézménynek, a Magyar Tudományos Akadémiának, melynek legfőbb erénye, hogy ápolta az elődöktől, az egymást követő tudósgenerációktól örökül hagyott tradíciókat, képes volt folyamatosan megújulni, miközben hű maradt hagyományaihoz. Egy tudományt művelő és tudományszervező közösség esetében ennek különös jelentősége van, hiszen a tudomány nem egyszerűen követi a korszellemet, hanem eredményei révén meghatározó szerepet visz annak alakításában is. A megújulás alapja az MTA küldetése, amelynek megvalósításában nagyfokú bizalom és a korábbinál fontosabb szerep jut az akadémiai köztestületnek és az MTA területi bizottságainak is. A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma a magyar nemzeti identitás, a kultúra és a tudomány önmagán túlmutató jelentőségű eseménye. Ennek megfelelően az ünnepi év programjai nem korlátozódhatnak csupán Budapestre, és mind a fővárosban, mind vidéken arra kell törekednünk, hogy kilépjünk az Akadémiához kötődő közösségből a szélesebb nyilvánosság elé. A helyi és regionális bicentenáriumi eseményeknek a Miskolci Területi Bizottság is aktív szervezője. Főtitkár úr köszönetét fejezte ki, hogy az MTA Miskolci Területi Bizottsága is hozzájárul ahhoz, hogy az Akadémia célkitűzései minél sikeresebben valósulhassanak meg a hagyományok ápolása és a folyamatos megújulás jegyében.

A közgyűlés Kocsis Károly elnök úr beszámolójával folytatódott, aki az elmúlt esztendő eredményeit ismertette, valamint az idei első félév feladatait határozta meg.
Beszámolójában szólt arról, hogy nem csak MTA köztestületi tagságával számolunk, hanem azokkal is, akik a munkabizottságok tagjaként érdeklődnek a tudomány iránt. Ők a MAB köztestülete, több mint másfélezer ember. A MAB keretében 2023-ban is számos tudományos esemény, konferencia valósult meg, melyek közül néhányat ki is emelt. Többek között a Magyar Kultúra Napján Miskolc Megyei Jogú Város és a MAB közösen rendezett  konferenciát „Himnusz 200” címmel. Szintén  közös rendezvényként került sor a  „Szinva Örökség Napok” című konferenciára, melyen ismeretterjesztő előadásokon keresztül mutatták be a Szinva völgy régészeti örökségét.  Mindkét rendezvénynek a MAB-székház adott otthont.
November 6-án tudományünnepi megnyitóra került sor, melyen Hudecz Ferenc alelnök úr képviselte az MTA Elnökségét. Ezen alkalommal kerültek átadásra a MAB hagyományos díjai. A fiatal kutatók díjához támogatóink anyagi támogatással járultak hozzá. A tudományünnepi megnyitók sora folytatódott a következő napokban Egerben, Balassagyarmaton és Szécsényben.

A közgyűlés további részében a szakbizottságok és a MAB klubok (Miskolc, Eger, Gyöngyös, Sárospatak) elnökei tartották meg éves beszámolójukat.

A beszámolókat követően Barkóczi István, a FUX Zrt. igazgatótanácsának elnöke  tartott előadást „Vállalati innováció - válasz a piac kihívásaira” címmel.

Első alkalommal került átadásra a 2023 őszén alapított Észak-magyarországi Innovációs Díj a Közgyűlés végén. A megállapodás értelmében az MTA Miskolci Területi Bizottsága és az észak-magyarországi kereskedelmi és iparkamarák évente közösen hirdetik meg az Észak-magyarországi Innovációs pályázatot az innovatív technológiában és / vagy termékfejlesztésben kiemelkedő vállalkozásoknak. A díjat azok a vállalkozások nyerhetik el, amelyek nemzetgazdasági szinten vagy Észak-Magyarországon kiemelkedő eredménnyel járó termékfejlesztést, technológiafejlesztést, informatikai rendszerfejlesztést, szolgáltatásfejlesztést hajtanak végre.

Az idei Díjazottak:

Exasol Kutató, Fejlesztő Kft. – Nógrád vármegyei Innovációs Díj
A 2008-ban alakult vállalkozás fő tevékenységi köre a lézeres mikromegmunkálás. A technológia segítségével precíziós alkatrészeket gyártanak, amelyet az orvosi műszerészet, a finommechanika, illetve az elektronika területén hasznosítanak. A cég a lézeres csővágó berendezésével pályázott.

SBS Szerelő Javító és Szolgáltató Kft. – Heves vármegyei Innovációs Díj
A céget 1997-ben három magánszemély alapította, amely azóta is 100 százalékban hazai tulajdonú vállalkozás, s ma már 400 főt foglalkoztat. A vállalkozás fő tevékenységeként munkagépekhez gyárt hegesztett acélszerkezeteket. Alvázakat, speciális alvázakat gyártanak mezőgazdasági gépekhez és vasúti járművekhez. A cég a technológiai innováció a hegesztett szerkezetek gyártása terén című pályázatával nyerte el a díjat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Innovációs Díjat két vállalkozás érdemelte ki pályázatuk azonos pontszáma alapján.

FUX Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
A Fux Zrt. jogelődje a FUX Kft. 1991-ben alakult. A 4 fővel indult vállalkozás mára már a szabad- és szigeteltvezeték-gyártás meghatározó vállalkozása Európában. Több mint 180 főt foglalkoztat. A társaság 18 európai országba szállítja szabad- és szigetelt vezetékeit. A FUX az európai gyártók közül az egyik leginnovatívabb cég a szakmában.

A CreativEnergy Kft.
A 2009-ben alapított cég fő tevékenysége a légkondicionáló valamint a víz-, gáz-, fűtésszerelés, ehhez kapcsolódva évek óta a kutatás-fejlesztés is. 2017-ben a „sziget üzemű energiakonténerükkel” megnyerték az országos Greennovációs nagydíjat. A hőszivattyús gáztisztító berendezés – amivel pályáztak – egy hosszú fejlesztési folyamat eredményeként született meg, az Elektronikai Mechanikai Innovációs Kft., Bányai József és a CreativEnergy Kft., Sedlák Gábor közös, kutatás-fejlesztési együttműködéseként.



Sajtómegjelenés

https://minap.hu/galeria/mtamab-kozgyules-es-innovacios-dij-atadas#lg=1&slide=8

https://minap.hu/cikk/uj-szakmai-es-erkolcsi-elismereseket-adtak-vallalkozasoknak

Itt nézhető vissza:

MTA MAB Közgyűlés 2024.02.26.