Magyar tudományos akadémia

Miskolci területi bizottsága

Kocsis Károly Fényes Elek-díjban részesült

Átadták az idei Fényes Elek-díjakat

 

A statisztika művelésében, hatékony gyakorlati alkalmazásában és továbbfejlesztésében elért kimagasló eredmények elismerésére Dr. Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke Fényes Elek-díjat adott át. A díjat többek között Kocsis Károly a Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke is megkapta.

Dr. Kocsis Károly, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete Széchenyi-díjas igazgatója, a KSH és a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont közötti szoros együttműködés, kiváló munkakapcsolat kialakításában végzett munkája elismeréseként részesült a kitüntetésben.

A Fényes Elek-díjak átadására ünnepélyes keretek között került sor a Hivatal budapesti székházában 2023. július 14-én.

 

A Fényes Elek-díj. Fényes Elek (1807–1876) közgazdasági statisztikai és földrajzi író, a reformkori polgári haladás egyik fontos alakja, a honismereti szemlélet és munkálkodás hazai megteremtője, a magyarországi közgazdasági statisztika első jelentős képviselője. A róla elnevezett állami díjat minden évben a statisztika területén kiemelkedő munkát végző szakembereknek ítélik oda.