2025. június 6-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Loboczky János
Dr. Loboczky János 1955-ben született. Ózdon érettségizett, a debreceni KLTE-én szerzett magyar-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet, majd pedig az ELTE-én végezte el a filozófia szakot. 1984-ben egyetemi doktori címet szerzett Kossuth Lajos reformkori programjáról szóló disszertációjával, 1995-ben pedig kandidátusi fokozatot „A műalkotás: a létben való gyarapodás” című munkájával. 2006-ban habilitált a Debreceni Egyetemen hermeneutikai tárgyú tanulmánykötetével. Elméleti munkássága a filozófiai tudományok területén az esztétikára és a modern hermeneutikára irányult, különös tekintettel a német bölcselet tradícióira és jelenkori gondolkodóira. Hazai és nemzetközi konferenciákon évtizedek óta rendszeresen tartott előadásokat, valamint maga is szervezője volt rangos tudományos fórumoknak. Huszonnyolc évig volt tanszékvezetője az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Filozófia Tanszékének. Az EKKE Neveléstudományi Doktori Iskolájában is folyamatosan voltak tanítványai. Több sikeres tdk-dolgozatnak szintén témavezetője volt, valamint zsűrizett OTDK-án a filozófia és esztétika szekciókban. 2001-2004 között Széchenyi István ösztöndíjban részesült. A Miskolci Akadémiai Bizottságnak 2004-től tagja, aktív tevékenységet folytatott Társadalomelméleti Szakbizottságban és a Nevelésfilozófiai Munkabizottságban. 2014-től 2023-ig a MAB Heves megyei alelnökeként tevékenykedett és emellett szervezte a MAB Eszterházy-Akadémiai Klub „Akadémiai esték” sorozatát mindmáig. 2019-ben MAB „Kitüntető Tudományos Díj”-ban részesült.
Megrendülten búcsúzunk!
