Hangokká lett emlékezet
Hangokká lett emlékezet
Trianontól a II. világháborúig a zene tükrében
(országos és helytörténeti kitekintéssel a nemzeti ünnep erőterében)
Időpont: 2022. március 11. 17:00
Helyszín: MTA MAB Székház (Miskolc, Erzsébet tér 3.)
Közreműködik: Ács Gabriella és Kolozsi Balázs - ének, Blaskovics Bence - cselló,
Bárány Zoltán - klarinét, Flach Antal - zongora (MMA ösztöndíjas)
A műsorban elhangzó szerzők és műveik:
Thurzó Nagy László: Dal a turul madárról („valóságos imádsága lett a megszállott területek magyarságának”)
Miskolci születésű újságíró, költő és nótakomponista, a 10-es honvéd gyalogezred tagja, budapesti évei alatt a Művelődés filmgyár tulajdonosa.
Dénes Géza: Nagy Isten – dal
Honvédhadnagy, műkedvelő komponista, itt elhangzó, Trianont sirató dalát Kovács Saroltával együtt komponálta. A mű eredeti kéziratból hangzik fel.
Rajter Lajos: Romantikus rondó (klarinét-zg.) / Oh, Frühling / Aranyfelhő az égen – dal
Bazin-i születésű, majd – egy rövidebb anyaországi, tanulmányi és pályakezdő időszakot leszámítva – Pozsonyhoz kötődő zeneszerző-karmester.
Vándor Sándor: Concertino csellóra és zongorára
Miskolcon született, majd külföldön tanult, pályafutását Budapesten betetőző karnagy-zeneszerző. Miskolcon keletkezett hangszeres zenéjé jelenleg kéziratban, a mű bemutatása egyben ősbemutató is lesz.
Donáth Lajos: Ha én teremtettem volna a világot – dal
Nagyszebeni születésű, Nyugat-Európa metropoliszaiban is sikerrel vezénylő operettszerző-karnagy. Utolsó éveit Miskolcon töltötte (melyről nem igen tesz említést a szakirodalom).
Hollósy Kornél: Kárpáti fecskék – dal
Zeneakadémiát végzett orgonaművész, zeneszerző, Miskolcra tanárként került (még az első világháború idején), terjedelmes zeneszerzői életművét is itt alkotta meg, de csak kevés műve maradt fenn. Egyik zenekari műve a Székesfővárosi Zenekar pályázatán díjazásban részesült.
Engel György: Dal az avasi kilátóról
Miskolc-diósgyőri orgonaművész (Hollósy Kornél tanítványa), önálló szerzői estet tartott. Pályafutását és életét a deportálás ontotta ki, egyetlen fennmaradt dala egy képeslapon található.
Felcsiki Gábor: Székely dalok (Virágzik a nagyenyedi fenyveserdő / Gyere pajtás)
Lovagkereszttel és érdemrenddel kitüntetett gyalogsági alezredes, elcsatolt magyar területek visszafoglalásában játszott vezető szerepet.
Valkovszkyné Fail Ilona: Ragyog még a dolmányom – induló-fox
Miskolci zeneszerzőnő, a város kulturális életének tevékeny személyisége volt.
Kovács Sarolta: Apfelbaum – dal
Erdélyi származású Miskolcon nevelkedő és tanító zongoraművész, zeneszerző. Miután megözvegyült Thurzó N. László feleségeként szalont működtetett, ahol az ország vezető muzsikusai és külföldi művészek is megfordultak. A mű eredeti kéziratból hangzik fel.
Dohnányi Ernő: 4. esz-moll Rapszódia zongorára
Pozsonyi származású zeneszerző karmester, a két világháború közötti magyar zeneélet legkiemelkedőbb alakja.
Közreműködik: Ács Gabriella – énekművész, Kolozsi Balázs (a Miskolci Nemzeti Színház énekese), Blaskovics Bence (a Miskolci Szimfonikus Zenekar cselló szólamvezetője), Flach Antal – zongora (MMA ösztöndíjas, kutató-művésztanár)
A belépés díjtalan.
Itt nézhető vissza: