Magyar tudományos akadémia

Miskolci területi bizottsága

Lehetetlen Workshop

MAB Székház, Miskolc

5.  Workshop

Időpont: 2018. március 27. 17:00


Helyszín: MAB Székház, Könyvtár (Miskolc, Erzsébet tér 3.)

LEHETETLEN! Ez már az ötödik.
A Határeset formáció (Pócsi Orsolya pszichológus, Csaba Orosz képzőművész és Szabó-Tóth Kinga szociológus) különleges, a szociális plasztika módszerére és szemléletére épülő workshop-sorozatában március 27-én a "Lehetetlen"-ről. Egy kis beharangozó. A workshopok teljes bevételét a GYEK-ben gyógyuló kis betegekért ajánljuk föl. Csatlakozz!
***
Lehetetlen alak.
Tótágasat állok – ő eljár egy tangót.
Egykerekű biciklizek – na hiszen – mondja és maratont fut.
Na jó, kivágom akkor a mindig befutót:szaltó mortále, igazi Világszám – csak biccent egyet és már egy másik képen, másik világban, másokkal mulat.
Lehetetlen, hogy ez az alak, ez, itt a képen, meg én, ott a másikon egyszer együtt kerüljünk végre egy térbe és időbe - azonos idősíkon, egy lencsébe nézve.

Micsoda lehetetlen páros – leheli, de tudja, ő is tudja, hogy egyberagaszkodunk - kissé most még kéreti magát.

Lehetetlen helyzeteken keresztül a lehetségest hajkurásszuk, majd festünk az égre nagy, cethal-szerű ábrándokat – mind valószínűtlen. Még körvonalaik sincsenek.
Azt hogy cethalak, csak onnan tudom, hogy megmondja.

De most, ahogyan nézem lehetetlen alakjainkat összefonódva, végtelen csigavonallá szelídülve, most látom, hogy megálmodtuk, látom, hogy sokkal korábban megvolt, mint alakot öltött.
Lehetetlen helyzetekben összegabalyodott kuszaságaink lágy dombokká szelídültek, majd nyugodt vonallá préselődtek ólomnehezékek alatt.
Lehetetlen, hogy megszülethet valami felülírhatatlan.
És mégis.
Nem is csak lehetséges, hanem van.