Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

A Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége

A Magyar Tudomány Ünnepe „Határtalan tudomány” központi témához kapcsolódó nyitóünnepségét Debrecenben Gergely Pál az MTA DAB elnöke köszöntötte november 12-én.

Páles Zsolt az MTA DAB alelnöke méltatta Lovász László az MTA elnöke kiemelkedő kutatói életpályáját és a legutóbbi nemzetközi sikerét, majd előadásra kérte fel.

A gráfelméleti vizsgálatok Leonhard Eulernek a königsbergi hidakkal kapcsolatos eredményéig nyúlnak vissza. A 20. század első felében számos magyar matematikus, köztük Kőnig Gyula, Egerváry Jenő és Gallai Tibor ért el eredményeket ezen a területen. Munkásságuknak köszönhetően jött létre a magyar gráfelméleti iskola, amely mára olyan világhírű kutatókkal rendelkezik, mint Erdős Pál, Lovász László és Szemerédi Endre. A gráfelmélet napjainkra egy nagyon fontos alkalmazott matematikai tudományterületté vált. Segítségével jól tanulmányozhatók a nagy hálózatok, mint az internet, a közműhálózatok, a vasúti és úthálózatok, a szociális hálók, stb. Lovász László már egyetemi hallgató korában kezdett el foglalkozni ezzel a területtel és még hallgatóként megoldotta a gyenge perfekt gráf sejtést és ezzel megszerezte a kandidátusi fokozatot. Munkáiért számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült: elnyerte a matematikai Wolf-díjat, a Kiotó-díjat, megkapta a Széchenyi- és Bolyai-nagydíjat, a Corvin-láncot. Legutóbbi nemzetközi sikerét Lovász László az EU-ban legrangosabbnak számító alapkutatási pályázatán az Európai Kutatási Tanács szinergiapályázatán (ERC Synergy Grant) nyerte el Barabási Albert-László és a cseh Jaroslav Nešetřil kutatókkal együtt.

A debreceni tudománynapi előadásában a gráfok síkba rajzolhatóságának geometria tartalmú feltételeivel foglalkozott. Rámutatott, hogy minden síkba rajzolható gráf felfogható egy poliéder élhálójának vetületeként. Bemutatta Tutte fizikai megfontolásokon alapuló ábrázolási módszerét és Thurston érintőkörös reprezentációját is. A gondolatébresztő előadás egyszerűen, de intuitív módon engedett bepillantást a matematikának ebben a dinamikusan fejlődő modern területébe.

Ezt követően díjátadásra került sor. Elsőként az MTA Atomki Szalay Sándor-díja került átadásra, melyet Rajta István fizikus nyert el.

Rajta István a világ vezető mikroszonda-laboratóriumaiban szerzett tapasztalatait felhasználva 1996-ban védte meg PhD disszertációját, aminek a témája az Atomki pásztázó mikroszondájának telepítése és annak első tudományos alkalmazása volt. Ekkor egy olyan berendezést telepített és fejlesztett tovább, mely az elmúlt két évtizedben egy teljes kutatócsoport alapvető és nélkülözhetetlen infrastruktúráját jelentette. Erre alapozva tudott az ionnyaláb-analitikai csoport olyan nagy presztízsű nemzetközi pályázatokat az Atommagkutató Intézetébe vonzani, mint az Iperion vagy az E-RIHS.

A hagyományokhoz híven az Észak-Alföldi Innovációs Díjak átadása következett.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara három díjazottja az Electromega Kft., a FreeFrom Hungary Kft. és a Smart Food Inno Kutatás-fejlesztési Kft.

Az Electromega Kft. elektromos meghajtású nehézteher gépjárművekhez fejlesztett ki olyan komplex hajtásláncot, ami a technika állása szerint egyedi, újszerű és széles körben használható, több mintaoltalommal és szabadalmi bejegyzéssel védett. A hajtásláncot hulladékszállító- és gyűjtő járművekbe szerelték be, amit több hazai és több nemzetközi hulladékgazdálkodó szervezet próbált ki. Az innováció piacra vitelét helyi befektető támogatásával valósítják meg. A termelési terv szerint évente 400 darab elektromosan meghajtott járművet szerelnek össze Debrecenben, aminek egy negyedét a magyar piacra szánják a többi részét pedig exportra. A díjat Bartha István kutatásfejlesztő, feltaláló vette át.

A FreeFrom Hungary Kft. 2017-ben átvette a Glulu’s FreeFrom termékcsalád gyártását, fejlesztését és forgalmazását a Glulu Pékmanufaktúra Kft-től. A Glulu márka 2015 óta van jelen a magyar piacon, 2017-ben Glulu’s FreeFrom-ra keresztelkedett, és védjegyet kapott Magyarországon. A Glulu's FreeFrom mentes termékei válogatott, minőségi alapanyagokból készülnek, tartósítószer hozzáadása nélkül. Mára már minden szárazáru termékük glutén-, laktóz-, tejfehérje-, szója-, mogyoró- és tojásmentesek, ezért a lisztérzékenyek, cukorbetegek, a tejtermékekre érzékenyek mellett az IR és FODMAP diétát tartó, valamint vegán konyhát kedvelők is találnak biztonsággal fogyasztható termékeket. Céljuk, hogy a nemzetközi piacokat is meghódítsák egyedülálló termékeikkel. A díjat Göblyös Béla tulajdonos vette át.
   
A Smart Food (Okos Élelmiszer) K+F+I vállalati program keretében olyan alapvető élelmiszer-brandek jöttek létre, amelynek tagjai jól körülírható, különböző élettani és/vagy egészségügyi előnyre igényt tartó fogyasztói csoportokat céloznak meg. Az élettani-egészségügyi előnyök nagy többségét a cégcsoport igényes tudományos elrendezésű, humánklinikai vizsgálatokkal igazolta. A program során hazai és nemzetközi szabadalmi bejelentések születtek, számos know-how került rögzítésre, sor került a brandekkel kapcsolatos iparjogi eljárásokra, átfogó piackutatásokra, illetve speciális európai uniós eljárásokra (Novel Food - Új Élelmiszer eljárás) is. A díjat Szakács Nóra az Okos Élelmiszerek Kft. projekt- és nemzetközi kapcsolatok igazgatója vette át.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Weld-Impex Termelő és Kereskedelmi Kft.-t díjazta.

A Weld-Impex Termelő és Kereskedelmi Kft. több mint 40 éves múltra visszatekintő szellemi és technikai bázisának tapasztalatait felhasználva, folyamatos fejlődés/fejlesztés mellett végzi tevékenységét. A társaság célja, olyan magas minőségű és műszaki színvonalú hegesztés- és vágástechnológiai eszközök gyártása és értékesítése, melyek versenyképes áron elérhetőek és megfelelnek a mindenkori  minőségi, munkabiztonsági és környezetvédelmi előírásoknak, ezzel együtt a folyamatosan változó világpiaci igényeknek. Ennek érdekében a Weld-Impex Kft-nél folyamatos a műszaki és technológiai és a szellemi tőke fejlesztése. Jelen oklevéllel elismerésünket és megbecsülésünket kívánjuk kifejezni a Weld-Impex Kft. által képviselt példamutató vállalkozói szemléletért és vezetői szellemiségért. A díjat Csontos Lajos ügyvezető igazgató vette át.
   
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara díját a „Pro-Team” Nonprofit Kft. nyerte el.

A „Pro-Team” Nonprofit Kft. a vendéglátásban elterjedt, a korszerű táplálkozás követelményeit szem előtt tartó, sous vide technológiára épülő húsfeldolgozó üzemet nyitott. A sous vide technológia a hőálló, légmentesen lezárt műanyagzacskók gasztronómiai felhasználásának az ötlete. Az innováció tárgya a már létező sous vide technológia alapján, a piacot kiszolgálni képes manufakturális üzemi körülmény megtervezése, létrehozása és abban kereskedelmi mennyiségű termék előállítása. A társaság a technológiát teljes egészében saját szakmai ismeretei és ötletei alapján állította össze, amelyre üzem ipari szintű minta nem állt a rendelkezésre. A technológia teljes egészében megfelel a legmagasabb nemzetközi minősítéseknek. A közel 30 féle előállításra kerülő termék kiszolgálja a magas igényű vendéglátás követelményeit. A díjat Varga Péter ügyvezető vette át.
   
A rendezvény résztvevői Frederick Lee Haddox (Washington) festőművész Energia és szenvedély – Egy művész belső utazása című kiállítását tekinthették meg.