Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

A Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége

MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE DEBRECENI NYITÓÜNNEPSÉGE 2022.

Időpont:
2022. november 9. (szerda) 10 óra

YouTube közvetítés megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=6RiQ2QOxi-s

Az idei Magyar Tudomány Ünnepe debreceni ünnepségének levezető elnöke Hodossy-Takács Előd az MTA DAB főtitkára volt.

Hodossy-Takács Előd.jpg

A nemrégiben elkészült MTA DAB imázsfilm levetítésével kezdődött a program, melyet Freund Tamás az MTA elnöke videóüzenete, majd Kollár László az MTA főtitkárának a köszöntője követett.

Kollár László köszöntőjében arról beszélt, hogy fontos megállni és szembenézni a kérdésekkel, amit a napi munka nem tesz lehetővé. Ma a kutatók dolga, hogy megmutassa a társadalomnak, hogy mi az, amiért maga a tudomány és a kutatás működik, a világ megismerése. Fontos, hogy beágyazva legyen a magyar tudományunk, a teljes tudomány világába. A tudós hazája a széles nagyvilág, de ne felejtsük, hogy Magyarország is ehhez a világhoz tartozik.

kollár lászló.jpg

Ezt követte Páles Zsolt MTA DAB elnök köszöntője, melyben arról beszélt, hogy a nehéz időkben a tudománynak, a tudomány művelőinek és alkalmazóinak összetett és az életünk minden szegmensét érintő kérdésekre kell gyorsan, hatékony válaszokat találniuk. Szükség van regionális és globális együttműködésekre, összehangolt erőfeszítésekre.

Páles Zsolt.jpg

A tudományos előadást Kollár László tartotta „Tartószerkezetek szeizmikus tervezése – kihívások és meglepetések” címmel.

Kollár László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára, előadásában bemutatta, hogy a kutatások hatása sokkal szélesebb körű, mint amit pusztán az elért tudományos eredmények és hasznosításuk képvisel. Egyrészt ezek révén alakulnak ki azok a tudományos műhelyek, amelyek a gondolkodó értelmiség képzésének hátterét adják, másrészt olyan tudást hoznak létre, amelyek a társadalom számára  fontos problémákra megoldást kínálnak és biztosítják az új ismeretek megjelenését a felsőoktatásban. Előadásában ez utóbbit mutatta be a tartószerkezetek földrengési méretezése kapcsán, amely számos kihívás elé állítja a mérnököt és a tudományos kutatót egyaránt.

előadói asztal.jpg

Ezt követően a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói két fuvolára írt művet adtak elő.

Az Észak-Alföldi Regionális Innovációs díjak, elismerő oklevelek átadása következett.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

IDM-Systems Zrt. (4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.)

Pályázat címe: Termelési folyamatok digitális ikerpárral és mesterséges intelligenciával támogatott validációja a hatékonyságnövelés érdekében

Elek Sándor.jpgPáles Zsolt az MTA DAB elnöke és Elek Sándor díjazott vezérigazgató

Napjainkban a piaci szereplők nagy hányadára jellemző, hogy nem használják ki az Ipar 4.0 digitalizációs technológiáiban és a gépi tanulás algoritmusaiban rejlő előnyöket. Az IDM-Systems Zrt. által fejlesztett megoldás lényege, hogy egy virtuális gépen  vagy felhőben  futó szoftver keretrendszerben a szolgáltatást végző mérnökök fel tudják építeni egy célgép vagy gyártósor digitális ikerpárját optimalizált folyamat mentén, majd a gépgyártó vagy termelő vállalat képes ehhez a virtuális környezethez távolról az internet segítségével kapcsolódni. A megoldás másik jelentős eredménye a mesterséges intelligencia és azon belül is a gépi tanulás által kínált lehetőségek: a valós gépről jövő begyűjtött, rögzített és a virtuális digitális ikerpárról jövő nagy sűrűségű és mennyiségű, adatok elemzése, illetve ezek összevetése, amely hatalmas potenciált jelent a termelési kockázatok csökkentése és hatékonyság növelése terén.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

Greenworking Közösségi Iroda (5000 Szolnok, Szapáry utca 16. 1. emelet 6.)

Pályázat címe: GreenWorking Közösségi Iroda, ahol a fenntarthatóság és a vállalkozások támogatása kéz a kézben jár

innovacio.jpgBalról jobbra: Páles Zsolt az MTA DAB elnöke, Fekete Anikó és Göcző Ágnes díjazott alapítók, Hartman Viktor a JNSzM Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési vezetője, Vámosi Gábor INNOVA Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség ügyvezetője

A GreenWorking Közösségi Iroda összefogja a Szolnok és környéki mikro- és kisvállalkozásokat, teret ad a kapcsolódásra, programokat, rendezvényeket szervez az érdeklődési körüknek, igényeiknek megfelelően. Az iroda megoldás azon mikrovállalkozások számára, akik nem tudnak irodát fenntartani, így munkaállomás bérlésével irodai környezetben tudnak dolgozni, szükség esetén tárgyalót tudnak bérelni és egy vállalkozói közösség tagjává válni. A fenntarthatóság nagyon fontos szempont volt az iroda kialakításában. Olyan jógyakorlatokat mutatnak be, amelyet minden vállalkozás be tud építeni a működésébe, fenntarthatóság témájában előadásokat, workshopokat szerveznek. Mindezen szolgáltatások eddig nem voltak elérhetőek a megyében, így első piacra lépőként valósították meg mindezt. Eddigi működésük alapján nagy érdeklődés mutatkozik a fenntarthatósági elemek megismerése, valamint a munkaállomás és tárgyalóbérlés iránt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

Cudy Future Kft. (4400 Nyíregyháza, Simai út 40.)

Pályázat címe: A természet a mi laboratóriumunk

innovációs díj.jpgBalról jobbra: Páles Zsolt az MTA DAB elnöke, Kulcsár Ildikó díjazott ügyvezető, Párkányiné dr. Csurka Edina a SzSzBM Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Vámosi Gábor INNOVA Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség ügyvezetője

A vállalkozás nyíregyházi üzemében folyamatosan fejlesztés zajlik. Tizenkét évvel ezelőtt kezdtek olyan kozmetikumokat és tisztítószereket gyártani, amelyekben a szintetikus illatokat illóolajokkal váltották ki. Ezáltal a termékeik kevésbé károsak az emberre, egészségünkre, sőt számos jótékony hatásukat kihasználva elősegítik az egészséges otthon megteremtését is. Aromaterápiás alapanyagaik nem csak azért innovatívak, mert természetes összetevőjükkel védik a környezetet, hanem azért is, mert az ember számára különböző, kívül-belül hasznos pl. nyugtató, bőrápoló hatásokkal bírnak.

Az Atomki Szalay Sándor-díjában 2022-ben Timár János az ATOMKI tudományos tanácsadója, az MTA doktora részesült.

Timár János.jpg

Balról jobbra: Páles Zsolt az MTA DAB elnöke, Timár János tudományos tanácsadó és Dombrádi Zsolt igazgató

Timár János laudáció

Az MTA DAB Pro Cooperatione Díjat Roman Ger kapta.

Roman Ger.jpg

Páles Zsolt az MTA DAB elnöke és Roman Ger díjazott matematikus

Roman Ger laudáció

MTA DAB a „Tudomány támogatásáért” Érmet Dr. Papp László Debrecen Város polgármestere vette át.

Papp László.jpgPáles Zsolt az MTA DAB elnöke és Papp László DMJV polgármestere

Papp László laudáció

Az MTA DAB a „Tudomány támogatásáért” Érem másik díjazottja Barta János.

Barta János.jpgPáles Zsolt az MTA DAB elnöke és Barta János díjazott professzor emeritus

Barta János laudáció

Az MTA DAB a „Tehetséggondozásért” Érem került átadásra idén először. A díj középiskolás tanárok részére alapította az MTA DAB Elnöksége. A díjazottak legalább 10 éven át a tanulók tudományos világba való bevezetését eredményesen irányították és sikeresen felkészítették tanítványaikat országos szintű tanulmányi versenyekre, ahol a diákok kiemelkedő eredményeket értek el. Évente egy, vagy két pedagógus kerül díjazásra.

A díjazottak Muzsnay Zoltánné Murai Enikő és Uherkovich Zoltán.

tehetséggondozásért érem.jpg

Balról jobbra: Uherkovich Zoltán, Muzsnay Zoltánné Murai Enikő díjazottak és Páles Zsolt az MTA DAB elnöke

Muzsnay Zoltánné Murai Enikő laudáció

Uherkovich Zoltán laudáció

Kulturális része a programnak az aulában megtekinthető festménykiállítás Böszörményi Kovács Zsolt képeiből.

Böszörményi Kovács Zsolt.jpg

A rendezvényről megjelent cikkek:

https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2022/11/elismereseket-adtak-at-a-magyar-tudomany-unnepen

https://www.dehir.hu/debrecen/a-tudomany-tamogatasaert-vehetett-at-dijat-debrecen-polgarmestere/2022/11/09/