Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

A Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége 2023.

MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE DEBRECENI NYITÓÜNNEPSÉGE 2023.

Időpont:
2023. november 8. (szerda) 10 óra

YouTube közvetítés megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=Yjw3Ig3I-oc

Az idei Magyar Tudomány Ünnepe debreceni ünnepségének levezető elnöke Pusztai Gabriella az MTA DAB alelnöke volt.
 
Lamm Vanda az MTA alelnöke köszöntőjével kezdődött a program.


,,A tudomány művelőinek alapvető feladata, hogy hiteles emberként, hiteles kutatóként a tudomány hiteles eredményeit és iránymutatásait eljuttassák az emberekhez. Ennek a tere például a Magyar Tudomány Ünnepe az egész Kárpát-medencében, itt Debrecenben is."

 Ezt követte Páles Zsolt az MTA DAB elnökének a köszöntője.

,,Olykor a mai tudósoknak is sok időbe telik, hogy eredményeiket a világ elismerje és felhasználja. Az idén élettani Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalinnal is előfordult, hogy állását elveszítette, laboratóriumát bezárták. A nehézségek ellenére Karikó Katalin nem hátrált meg, mindig kitartott elképzelései mellett. "
 
A tudományos előadást Lamm Vanda tartotta „Mit tehetnek a nemzetközi bíróságok az éghajlatváltozás megállítása érdekében?” címmel.

Lamm Vanda magyar jogász, jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A nemzetközi jog és a nukleáris jog neves kutatója. 1991 és 2010 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója. 2020. augusztus 1-jétől a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.


Az Észak-Alföldi Innovációs díjak, elismerő oklevelek átadása következett.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

DIRECT HOME ENERGY Kft.    (4184 Tetétlen, Kossuth utca 67.)

Pályázat címe: Új megoldás a háztartási méretű megújuló energia önfelhasználására lakosságnak és kisvállalkozásoknak


A vállalkozás teljes mértékben hazai fejlesztéssel egy olyan napenergia hasznosítási módot valósított meg, amely nem termel a hálózatra és a hibrid rendszerektől eltérően még csak nem is kapcsolódik hozzá, és teszi mindezt drága akkumulátorok nélkül mindenkor folyamatos energiaellátást biztosítva a felhasználónak. A napenergia minden pillanatban elsőbbséget élvez a fogyasztók ellátásában. A hálózatot a felhasználó csak fogyasztásra használja, a hálózat eredetileg kiépített funkciója szerint, így korlátozás nélkül bármely háztartásban, kisvállalkozásban alkalmazható anélkül, hogy hálózatot kellene bővíteni. A rendszer kiegészíthető olyan tároló funkcióval is, ami a szolgáltatók által vezérelhető módon valósít meg villamosenergia tárolást decentralizált formában, ami lehetővé tesz decentralizált hálózati kiegyenlítést is.


A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

Transpareon Kft. (2351 Alsónémedi, Domb utca 1.)

Pályázat címe: Transpareon.hu - az átláthatóságot biztosító beszerzéstámogató rendszer


A transpareon.hu a magyar ipari, -kereskedelmi és közszférának nyújt teljes transzparenciára törekvő gyakorlati, online folyamatmegoldásokat. A piac pár fős kisvállalatai is magyar nyelven, közérthető módon indíthatnak időzáras beszerzési projekt kiírásokat, ajánlatkéréseket. A rendszer az ajánlatkérő űrlapokat egyszerre küldi ki akár 10 beszállítónak is, a megadott határidőig rendszeresen figyelmeztet a közelgő zárásra. A határidő lejártakor pedig egyszerre láthatja a beszerző a beérkező összes ajánlat tartalmát, ezzel biztosítva a tiszta árversenyt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nyertes pályázója:

FÜRJPIAC Kft. (4246 Nyíregyháza, Butykai út 22.)

Pályázat címe: A FürjPiac Kft., mint innovatív szereplő a saját piaci szegmensén belül


A vállalkozás teljes életútját tekintve családi vállalkozás. Ahogy nevük is jelzi tevékenységük a fürjek köré csoportosul. Elsődleges termékük a fürjtojás és arra törekednek, hogy ennek minél nagyobb mértékű feldolgozása valósulhasson meg. A vállalkozás két fő területen vitt véghez innovációt, ennek egyik pillére a termékfejlesztés, a másik pedig az egyedi technológiai megoldások kialakítása a termelésben és a digitalizáció fokozatos becsempészése a folyamatokba. A cég ezek révén jutott el 2017. óta az induló 60 egyedes állománytól a mai több ezres létszámig.

Az Atomki Szalay Sándor-díjában 2023-ban Kiss Gábor az ATOMKI tudományos főmunkatársa, az MTA doktora részesült.



Kiss Gábor laudáció

Az MTA DAB Pro Cooperatione Díjat Bitay Enikő az EME elnöke, az MTA külső tagja kapta.


Bitay Enikő laudáció

MTA DAB a „Tudomány támogatásáért” Érmet Dr. Pokol György kapta.

Pokol György laudáció

Az MTA DAB  „Tehetséggondozásért” Érem kerül átadásra idén másodízben. A díj középiskolás tanárok részére alapította az MTA DAB Elnöksége. A díjazottak legalább 10 éven át a tanulók tudományos világba való bevezetését eredményesen irányították és sikeresen felkészítették tanítványaikat országos szintű tanulmányi versenyekre, ahol a diákok kiemelkedő eredményeket értek el. Évente egy, vagy két pedagógus kerül díjazásra.

Idén ketten részesülnek ebben az elismerésben. Dr. Biczóné Porcsin Judit és Tófalusi Péter

Biczóné Porcsin Judit laudáció

Tófalusi Péter laudáció

Kulturális része a programnak az aulában megtekinthető festménykiállítás Uzonyi Ferenc képeiből.