Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

Elhunyt Antus Sándor, az MTA rendes tagja

 

 Elhunyt Antus Sándor kémikus, az MTA rendes tagja



Életének 77. évében, 2021. december 1-jén elhunyt Antus Sándor akadémikus, Széchenyi-díjas vegyészmérnök, professor emeritus. Kutatási területe a szerves kémia, ezen belül a természetes eredetű vegyületek kémiája volt.

Antus_Sandor.png


Antus Sándor (1944–2021)

Antus Sándor 1944-ben született Szegeden. Diplomáját 1968-ban szerezte meg
a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán. 1971-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1972-től
az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa lett. Ezt követően előbb a Budapesti Műszaki Egyetemen (2000-től Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), majd
a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (2000-től Debreceni Egyetem) tanított, utóbbin 1992-től 2008-ig tanszékvezetőként. 1993-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

Több alkalommal oktatott német, osztrák és svájci egyetemeken is.

1977-ben védte meg a kémiai tudomány kandidátusi, 1992-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Tudományos Bizottságának lett tagja. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben rendes tagjává választották.

Antus Sándor szűkebb szakterülete a természetes eredetű vegyületek kémiája és a kiroptikai spektroszkópia volt. Számos O- és N-heterociklusos antidiabetikus, antifungális, antioxidáns, dopaminerg, májvédő és véralvadásgátló hatású vegyület szintézisét és szerkezetigazolását valósította meg.

Munkásságát számos kitüntetéssel, többek között 2000-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjék békében!

 

Gyászjelentés

 

DAB_6986675036_34468a928c.jpg