Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

Joó Ferenc

Fiziko-kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Kémiai Osztály elnöke.

A vizes közegű fémorganikus katalízis megalapozásának egyik vezetője: sikerült megállapítania, hogy a hidrogénezési reakciók szelektivitása nagymértékben megváltoztatható a vizes oldatok megfelelő pH-értékének alkalmas megválasztásával. Megvalósította vizes oldatban a szén-dioxid és a hidrogén-karbonátok úgynevezett homogénkatalitikus hidrogénezését enyhe kémiai körülmények között. Munkacsoportjával sikerült elsőként élő sejtek membránjait módosítania katalitikus hidrogénezéssel. Ezt a módszert alkalmazták a sejtek stressztűrése, környezeti átvételük (adaptációjuk) és membránjaik fizikai állapota közötti összefüggés feltárásánál is. Több mint száztíz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Ebből három könyv vagy gyűjteményes kötet. Több külföldi tanulmányútja mellet a jeruzsálemi Héber Egyetem és a Zaragozai Egyetem vendégprofesszora is volt.

Fontosabb tudományos díjai: Ipolyi Arnold-díj (OTKA): 2013; Szilárd Leó professzori ösztöndíj: 2009; Széchenyi-díj: 1998; Apáczai Csere János-díj: 1997

Rövid életrajzi adatai: a Kossuth Lajos Tudományegyetem (2000-től Debreceni Egyetem) Természettudományi Karán 1972-ben vegyészdiplomát szerzett. Ezt követően az egyetem Fizikai Kémia Tanszékén dolgozik, 1993-ban vette át egyetemi tanári és 1998-ban tanszékvezetői megbízását. Emellett 1995-ben az egyetem és az MTA közös Homogén Katalízis Tanszéki Kutatócsoport vezetője lett. 2004-ben három évre az egyetem oktatási rektorhelyettesévé választották. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja.