Magyar tudományos akadémia

Debreceni területi bizottsága

Akadémiai elismerések 2020-ban – A díjazottak névsora

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnökségének határozata szerint azonban a díjazottak nevét az Akadémia május 4-én – a közgyűlés tervezett eredeti időpontjában – honlapján közzéteszi. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át. Az Akadémiai Aranyérmet idén Keviczky László, az MTA rendes tagja kapta. További akadémiai kitüntetésben tizennyolcan részesültek.

Bővebb információ:
https://mta.hu/mta_hirei/akademiai-elismeresek-nyilvanos-a-dijazottak-nevsora-110628