Rendhagyó történelemóra
MEGHÍVÓ
Megemlékezésre és tablóavatásra
2017
„...a múlt iránti érdeklődés a hazához kötő kapocs és előrelendítő erő; tehát megbecsülendő erény, természetes emberi maga-tartás és igény.”
(Jakó Zsigmond)
A "Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek" (Gárdonyi) Alapítvány, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium közössége és Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nevében szeretettel meghívjuk Önt egy
RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRÁRA
amelyen
JAKÓ ZSIGMOND történettudósra emlékezünk születésének 100. évfordulója elmúltával
Rendezvényünket
2017. május 18-án 14 órakor kezdjük
a gimnázium 109. számú termében
Meghívó
Program:
Köszöntőt mondanak
KISS ATTILA
Hajdúböszörmény Város Polgármestere
és
JÁKÓ KLÁRA
tudományos munkatárs
(MTA BTK Történettudományi Intézet)
Jákó Zsigmond életútját és munkásságát bemutatja
DÁNÉ VERONKA
egyetemi adjunktus
(Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet)
Részleteket vetítünk
GULYÁS GYULA
filmrendező Jákó Zsigmondról készülő portréfilmjéből
Az 1933/1934. évfolyam digitálisan felújított tablójának avatása
Jakó Zsigmond (1916–2008) a magyar s benne az erdélyi történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a XX. század második felében.
Levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és -közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
Az Erdély múltjával – elsősorban középkorával és kora újkorával – foglalkozó történész- és levéltárosnemzedékek nagy hatású nevelője volt. 2016-ban ünnepeltük születésének 100. évfordulóját.
A biharfélegyházi születésű jeles tudós 1926-tól városunkban járt középiskolába. 1934-ben érettségizett a Bocskai István Református Főgimnáziumban. Nyolc évig lakott a Kálvineumban, tanára volt többek között Csiha Antal.