Magyar tudományos akadémia

Szegedi területi bizottsága

Ünnepi díjátadó üléssel zárta a Szegedi Akadémiai Bizottság a Magyar Tudomány Ünnepén tartott rendezvénysorozatot

 Magyar Tudomány Ünnepe
„TUDOMÁNY: VÁLASZOK A GLOBÁLIS KIHÍVÁSOKRA”
című szegedi rendezvénysorozat záró ünnepség
2023. november 30.

 

Vilmányi Márton, a SZAB tudományos titkára üdvözölte a Magyar Tudomány Ünnepe 2023. évi szegedi rendezvénysorozat záróünnepségének valamennyi résztvevőjét és nézőinket, akik a világhálón, a SZAB YouTube csatornáján keresztül élőben követték az eseményt.

Krisztin Tibor, a SZAB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az ez évi Magyar Tudomány Ünnepe országos nyitórendezvényének a Szegedi Tudományegyetem adott otthont, amelynek nem is találhattak volna méltóbb helyszínt, hiszen „Karikó Katalin Nobel-díja a tudományos figyelmet Szegedre irányította, ahol az SZTE, az SZBK, az ELI-ALPS Kutatóintézet, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ kutatói nemzetközileg magas színvonalú kutatásokat végeznek.”

A Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem Stratégiai Rektorhelyettese köszöntőjében „visszahangozta” Elnök úr szavait. Karikó Katalin munkássága teljes mértékben megtestesíti a 2023. évi Magyar Tudomány Ünnepe mottóját, „az a több évtizedes kutatómunka, amelyet Karikó Katalin egy sokak által teljesen reménytelennek és hiábavalónak minősített kutatómunkába beletett, végül is ez lett a válasz arra a globális kihívásra, amit a COVID-19 pandémia sújtott az egész világra”.

Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőjében tolmácsolta Szeged város elismerését a tudósoknak, kutatóknak, a Szegedi Akadémiai Bizottság idei díjazottjainak, a program előadóinak és szervezőinek. Globális kihívásokból számtalan akad: a pandémia, a klímaváltozás, az energiaválság, a végeláthatatlannak tűnő és egyre súlyosabb emberi áldozatokat követelő háborúk jellemzik napjaink társadalmát. A mesterséges intelligencia alapjaiban  változtatja meg a társadalmunkat, a tudományos kutatások metódusa is meg fog változni. Mindezek nemcsak Szeged város jövőjét, hanem már a jelent is befolyásolják.

A SZAB hagyományainak megfelelően elismerésben részesültek a SZAB 2023. évi tisztújítása alkalmával leköszönő vezető tisztségviselők, valamint azon szak- és munkabizottságok leköszönő elnökei, akik legalább az elmúlt két akadémiai ciklusban kiváló munkát végeztek. Az elismeréseket Krisztin Tibor, a SZAB elnöke adta át:

  • Dudits Dénesnek, a SZAB alelnökeként 2020-2023 között végzett munkájáért
  • Görög Mártának, a SZAB tudományos titkáraként 2020-2023 között végzett munkájáért,
  • Hetesi Erzsébetnek, a Gazdaságtudományi Szakbizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Monostori Tamásnak, a Mezőgazdasági Szakbizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Szakonyi Zsoltnak, a Gyógyszerésztudományi Szakbizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Tóth Ágotának, Kémiai a Szakbizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Berta József Tibornak, a Modern Filológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Csóka Ildikónak, a Gyógyszertechnológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Forster Tamásnak, a Kardiológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Földesi Imrének, a Laboratóriumi Medicina Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Hernádi Klárának, a Fizikai, Kémiai és Anyagtudományi Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Honti Viktornak, a Genetikai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Karancsi Zoltánnak, a Földtudományi Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Kemény Lajosnak, a Dermatológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Kerepeczki Évának, a Természetvédelmi és Ökológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Ondrik Zoltánnak, a Hypertonia és Nephrológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Pukánszky Bélának, a Gyógypedagógiai Munkabizottság, elnökeként és társelnökeként végzett munkájáért,
  • Rédei Dórának, a Farmakognóziai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Révész Lászlónak, az Embertani és Régészeti Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Rosztóczy Andrásnak, a Hepatogasztroenterológiai Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Sándor Klárának, a Nyelvtudományi Munkabizottság elnökeként végzett munkájáért,
  • Varga Imrének, a Gyógypedagógiai Munkabizottság, elnökeként és társelnökeként végzett munkájáért.

Az ünnepi ülés plenáris előadója Dr. Enyedy Éva Anna vegyész, az Szegedi Tudományegyetem Molekuláris és Analitikai Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense volt. PhD fokozatát a Debreceni Egyetemen szerezte 2002-ben, majd két év lisszaboni posztdoktorság után 2005-től kezdett el a Szegedi Tudományegyetemen dolgozni. 2021-ben nyerte el az MTA Doktora címet. 2019-ben a Lendület Program nyerteseként megalapíthatta az MTA-SZTE Funkcionális Fémkomplexek Kutatócsoportot. Tudományos és oktatói tevékenységét többek között a L’Oréal díjjal, Bolyai Plakettel, Polányi Mihály-díjjal, az SZTE Az év kutatója díjjal és Mestertanár Aranyéremmel ismerték el. Doktori témavezetettjei közül eddig 3 fő szerzett PhD fokozatot, jelenleg 5 doktorandusz témavezetője. 144 tudományos közlemény társszerzője, melyek összesített hatástényezője 570. Független hivatkozásainak száma több mint 2800; Hirsch indexe 37. Két gyermek édesanyja.          

Dr. Enyedi Éva Anna tanszékvezető asszony a Rákellenes fémvegyületek fejlesztése és biospeciációs vizsgálata címmel tartotta meg előadásátt, melyet Mucsi Gergő ütőhangszerművészt zenei előadása követte Eugene Novotney: A Minute of News.

A zenei közjáték után a SZAB Tudományos Díj díjátadó ünnepsége következett. Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága és „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány a határon innen és túli régióban folyó tudományos kutatómunka ösztönzése céljából a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével pályázatot hirdetett 2023 tavaszán, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben.

Az ez évi pályázati felhívásra összesen 36 db pályamunka érkezett. A Szegedi Tudományegyetem, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Díj alapítói támogatásának köszönhetően minden I. II. és III. helyezett és Különdíjas pénzjutalomban részesült. Az elismeréseket Krisztin Tibor elnök úr, Széll Márta rektorhelyettes asszony, Binszki József alpolgármester úr és Molnár Árpád elnök úr adta át.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN:

I. díjban részesült:

  • Kocsis Anna

II. díjban részesült:

  • Balla Alexia
  • Kovács Imre

III. díjban részesült:

  • Traj Péter

Oklevél elismerésben részesült:

  • Adlan Leatitia Gabriella
  • Koprivanacz Péter
  • Sámi Márton
  • Tráser Nándor Zoltán

II. ÉLETTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN

I. díjban részesült:

  • Juhász Hajnalka

II. díjban részesült:

  • Dr. Party Petra

III. díjban részesült:

  • Dr. Simon Péter

Oklevél elismerésben részesült:

  • Bordás Kitti
  • Dr. Falusi Fanni
  • Jójárt Boldizsár Csaba
  • Dr. Sáringer Szabolcs

III. TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN:

I. díjban részesült:

  • Varga Benedek

II díjban részesült:

  • Mátó Ágnes Réka
  • Kocsis Ádám

III. díjban részesült:

  • Csiby Fruzsina

Oklevél elismerésben részesült:

  • Kovács-Jerney Ádám Gábor
  • Mészáros Mercédesz
  • Dr. Papp Csaba István
  • Szabó Palócz Orsolya
  • Tóth Tibor

IV. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN:

I. díjban részesült:

  • Fazekas Anna

II díjban részesült:

  • Szabó-Gajmer Bernadett

III. díjban részesült:

  • Baré Luca
  • Tóth Marcell

Oklevél elismerésben részesült:

  • Fekete Kristóf
  • Lorenzo La Nave
  • Oláh Szabolcs

KÖZÉPISKOLÁS

Különdíjban részesült:

  • Balázs Fanni
  • Keresztúry Zsófia Zsuzsa
  • Rónai Jázmin
  • Szeles Ármin

Dicséretben részesült:

  • Dani Regina Jázmin

 

A SZAB Elnöksége elismerő oklevélben részesítette a középiskolás pályázók felkészítő tanárait, megköszönve, hogy munkájukkal segítették tanítványaikat pályázatuk elkészítésében és szorgalmazták annak benyújtását.

  • Fabulya Andrea Erikát, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanárát
  • Nagy-Czirok Lászlónét, a KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium tanárát
  • Nádháziné Borbola Évát, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanárát
  • Mikulás Rolandnét, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium tanárát
  • Prof. Dr. Zupkó Istvánt, a Szegedi Tudományegyetem tanárát

Az Ifjúsági díjak átadását követően Varga Benedek, a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kartának V. éves jogász szakos hallgatója, a SZAB Elnöksége által kiválasztott nyertes ifjúsági pályázó tartott bemutatót Az árdrágító visszaélésekről szóló 1916: IX. tc. dogmatikai elemzése a Budapesti Királyi Törvényszék gyakorlata alapján (1916-1918.) címmel, melyet Rónai Jázmin, a SZAB Elnöksége által kiválasztott különdíjas középiskolai pályázó A nyelv álruhába öltözteti a gondolatot című videófelvételének bejátszása követett.

Ez év őszén tizenegyedik alkalommal szerveztük meg a SZAB-SZTE borversenyét Pápai Róbert borkereskedő közreműködésével. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Egyetem egyes karai is csatlakoztak az eseményhez és a bormustra első napján a 15 borászattól 48 féle prémium és rendezvény kategóriában érkezett kiváló minőségű borokból választottak maguknak. Az idei verseny különlegessége, hogy prémium kategóriás pezsgővel is lehetett nevezni. A megmértetésre több olyan borászat is jelentkezett, akik az elmúlt évtizedben eddig még nem, vagy teljesen újak a piacon, így új ízvilágot ismerhettek meg a bírálatban résztvevő akadémikusok, professzorok.

Az okleveleket Krisztin Tibor, a SZAB elnöke, Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese és Tóth Gábor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanára, mint a 2023. évi SZAB-SZTE borverseny bírálóbizottságának elnöke adta át.

Vinum Academiae et Universitatis címben részesült:

  • Laposa Birtok – 2022. évjáratú Pino prémiumkategóriás fehérbora (az oklevelet átvette: Laposa Bence, borász)
  • Rejiji Wines Kft. – 2017. évjáratú Villányi Franc prémiumkategóriás vörösbora (az oklevelet átvette: Reijo Itkonen, borász)
  • Koch Borászat – 2019. évjáratú Késői szüretelésű Chardonnay rendezvény fehérbora (az oklevelet ávette: Berta Gábor, üzemvezető)
  • Balla Géza – 2021. évjáratú Kadarka Kolna rendezvény vörösbora (az oklevelet átvette: Pápai Róbert, a Borászat szegedi képviselője)

Szegedi Akadémiai Bizottság és Szegedi Tudományegyetem prémium pezsgőjévé választották:

  • Csányi Pincészet, – 2019. évjáratú Villányi Pinot Noir White Brut prémiumkategóriás pezsgőjét (az oklevelet átvette: Romsics László, vezérigazgató)

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar borává választotta:

  • Cseri Pincészet – 2021. évjáratú Sextus Rajnai Rizling fehérborát (az oklevelet átvette: Pápai Róbert, boruk forgalmazója)
  • Koch Borászat – 2022. évjáratú Selection Kadarka 2022 vörösborát (az oklevelet átvette: Berta Gábor, üzemvezető)

Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar borává választotta:

  • TÓTHBORBIRTOK – 2022. évjáratú Rajnai Rizling fehérborát (az oklevelet átvette: Tóth Béla, borász)
  • Balla Géza – 2021. évjáratú Kadarka Kolna vörösborát (az oklevelet átvette: Pápai Róbert, a Borászat szegedi képviselője) 

Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar borává választotta: 

  • Figula Pincészet – 2022. évjáratú 7 ha fehérborát fehérborát (az oklevelet átvette: Pápai Róbert, boruk forgalmazója)

Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar borává választotta:

  • TÓTHBORBIRTOK – 2021. évjáratú Kódex Furmint fehérborát (az oklevelet átvette: Tóth Béla, borász)
  • Balla Géza – 2020. évjáratú Feketeleányka Szikla vörösborát (az oklevelet átvette: Pápai Róbert, a Borászat szegedi képviselője)

Szegedi Biológiai Kutatóközpont pezsgőjévé választotta:

  • Koch Borászat – 2021. évjáratú Chardonnay Brut pezsgőjét (az oklevelet átvette: Berta Gábor, üzemvezető)

A Bírálóbizottság Különdíjban részesítette:

  • Szentpéteri Borpince – 2019. évjáratú Bella késői szüretelésű Generosa desszertborát (az oklevelet átvette: Szentpéteri Flóra)

 

Az ünnepi ülés Krisztin Tibor, a SZAB elnökének zárszavával ért véget.

 

A rendezvényről készült felvétel a SZAB Youtube csatornáján ide kattintva megtekinthető.

A díjazottakról készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.