Magyar tudományos akadémia

Szegedi területi bizottsága

A SZAB-SZTE 2025. évi borversenyének eredményei

A Szegedi Akadémiai Bizottság 2025-ben kétnapos borversenyt szervezett, ahol 13. alkalommal választották ki a borbírák a Szegedi Akadémaiai Bizottság (SZAB), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és egyes karai, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) borait és pezsgőjét.

Ez évben 17 pincészet 61 bora versenyzett a "Vinum Academiae et Universitatis" címért, illetve 2. alkalommal veresenyeztek prémium kategóriás pezsgők is.

A Bírálóbizottság Elnöke, Tóth Gábor, az MTA doktora, az SZTE tanára volt.

A borversenyt az Ezerjó Borkereskedés vezetőinek, Tánczos Györgyi és Eperjesi Péter, közreműködésével sikerült megvalósítani.

A díjakat Krisztin Tibor akadémikus, a SZAB elnöke és Tóth Gábor, a Bírálóbizottság elnöke adta át. 

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a borászatok tulajdonosai, képviselői és a bírálóbizottság tagjai vettek részt a sajtó munkatársai mellett.

A 2025. évi borverseny borbírái és az általuk képviselt karok:

  • Csernus Sándor, az MTA doktora, a SZAB Tudósklub Egyesület titkára, SZTE BTK
  • Dékány Imre, az MTA rendes tagja, a SZAB korábbi elnöke, SZTE SZAOK
  • Deli Mária, az MTA levelező tagja, a SZAB alelnöke, SZBK
  • Eperjesi Péter, Ezerjó Borkereskedés vezetője
  • Forster Tamás, az MTA doktora, SZTE SZAOK
  • Görög Márta, PhD, SZTE ÁJTK dékánja
  • Krisztin Tibor, az MTA rendes tagja, a SZAB elnöke, SZTE TTIK
  • Mikó Edit, PhD, SZTE MGK dékánja
  • Pál József, az MTA doktora, SZTE BTK
  • Párducz Árpád, az MTA doktora, SZBK
  • Rovó László, PhD, az SZTE rektora, SZTE SZAOK
  • Szabó Gábor, az MTA rendes tagja, SZTE Alapítvány Kuratóriumának elnöke, ELI-ALPS
  • Szakonyi Zsolt, az MTA doktora, SZTE GYTK dékánhelyettese
  • Tóth Gábor, az MTA doktora, a Bírálóbizottság elnöke, SZTE SZAOK
  • Totik Vilmos, az MTA rendes tagja, SZTE TTIK
  • Vilmányi Márton, PhD, a SZAB tudományos titkára, SZTE GTK
  • Zupkó István, az MTA doktora, SZTE GYTK dékánja

 

A SZAB-SZTE borverseny eredménye:

Vinum Academiae et Universitatis cím:

  • prémiumkategóriás fehérbor: Moonvalley Wines Kft. – Holdvölgy Vision Tokaji Száraz 2021
  • prémiumkategóriás vörösbor: Takler Borbirtok – Primarius Syrah 2019 
  • rendezvény fehérbor: Schieber Borászat – Chardonnay Selection 2023
  • rendezvény vörösbor: Vesztergombi Pincészet – Turul 2019

Szegedi Akadémiai Bizottság és Szegedi Tudományegyetem prémium pezsgője:

  • Koch Borászat – Chardonnay Brut 2023 

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar bora:

  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok – Gróf Degenfeld Organic Muscat Blanc 2023
  • Szőke Pincészet  – Cabernet Sauvignon 2021 

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar bora:

  • Szőke Pincészet – Pinot Gris 2024
  • Takler Borbirtok – Cabernet Franc 2020 

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar bora:

  • Schieber Borászat – Chardonnay Selection 2023 

Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar bora:

  • Maison aux Pois – Sauvignon Blanc 2024
  • Szőke Pincészet  – Cabernet Sauvignon 2021 

Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar bora: 

  • Petrény Winery – Chardonnay Battonage 2022

Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar bora:

  • Schieber Borászat – Chardonnay Selection 2023
  • Takler Borbirtok – Cabernet Franc 2020 

Szegedi Biológiai Kutatóközpont bora:

  • Maison aux Pois – Maison aux Pois Furmint 2022 
  • Tűzkő Birtok – Kékfrankos Válogatás 2022