SZAB közgyűlés 2016.
A Szegedi Akadémiai Bizottság 2016. február 25-én tartotta éves közgyűlését
A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága 2016. február 25-én megtartotta éves közgyűlését Fülöp Ferenc, a SZAB Elnöke nyitotta meg köszöntőjével, majd beszámolt a SZAB 2015 évi munkájáról és 2016 évi terveiről. A SZAB Elnöke kitüntetésben részesítette Csizmaziáné Lipták Máriát, a Móra Ferenc Múzeum egykori munkatársát, az Akadémikusok nyakkendő nélkül című sorozat több évtizedes szervezésében való részvételéért. Az elnöki beszámoló után Görög Márta, a SZAB tudományos titkára röviden összefoglalta a szak- és munkabizottságok elmúlt évi tevékenységét, majd ismertette a Szervezeti és Működési Szabályzat változásait. Tekintettel a közgyűlés határozatképességére, mind a beszámolók, mind az SZMSZ módosítás egyhangú igen szavazattal jóváhagyásra kerültek.
A közgyűlést Kosztándi István és Zimán János, a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadóművészei Bartók Béla 44 Hegedű duó című sorozatából előadott hat darabja színesítette.
A zeneműveket Csapó Benő, az SZTE BTK Neveléstudományi Intézet 2015 évi Prima Primissima díjas intézetvezető egyetemi tanára tudományos előadása követte A magyar közoktatás fejlődése – a tudomány felelőssége címmel.
Idén második alkalommal került sor a SZAB Médiapályázat eredményhirdetésére, amelyet Csernus Sándor, a SZAB Tudósklub titkára, a Médiapályázat bírálóbizottságának elnöke vezetett le. Négy kategóriában hirdettek győzteseket az alábbiak szerint:
Írott kategóriában: megosztott I. helyezett: Cservenák Zoltán Kocsis Krisztián: a kábellopástól is vezet út az agykutatásig – Romatelepről jutott az SZTE doktori képzésbe című interjúja, valamint Török Erika Nagy Tibor, az ízig-vérig tanárember című riportja. Díszoklevél elismerésben részesült: Gajzer Erzsébet Világhírű tudósokkal együttműködve végez kutatásokat az SZTE Embertani Tanszék című tudósítása, valamint Kiss Erika Szinte nem ember, kinek szelfije nincsen című cikke. A díjakat az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága támogatta és König Marianna igazgató adta át.
Rádióriport kategóriában: I. helyezett: Balázs Alexandra Euroheadpain projekt című rádióriportja. A díjat a Bucó Kft. támogatta és Dr. Szeri Istvánné ügyvezető igazgató adta át.
Mozgókép kategóriában: I. helyezett: Szegedi Televízió (Közreműködő munkatársak: Márok Tamás, D. Tóth Attila, Aradi Mónika, Rajhona Péter, Sümegi Nóra, Rajki Róbert) Kvantum című szegedi tudósok 2015. május 5-én adásba került magazinja. A díjat az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont támogatta és Ormos Pál akadémikus, főigazgató adta át.
Fotó kategóriában: I. helyezett: Bobkó Anna Agykutató akcióban című fotósorozatának Agykutató brainstorming című fotója. Díszoklevél elismerésben részesült: Frank Yvette Pál Csaba Bolyai-díjas szegedi biológusról című fotósorozata. A díjakat a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. támogatta és Gellért Ákos ügyvezető igazgató adta át.
Az ülés Fülöp Ferenc zárszavával ért véget, aki a jelenlévők részvételét megköszönve meghívta a vendégeket egy szerény büfé melletti kötetlen beszélgetésre. Mindemellett felhívta a figyelmet Görbe Tamás Ferenc, az SZTE fiatal matematikusának a szimmetriát középpontba helyező, Díszterem előtti kiállítására.