In memoriam Id. Dr. Lázár György (1934-2016)
In memoriam
Id. Dr. Lázár György
(1934-2016)
2016. január 16-án elhunyt Lázár György kutatóorvos, az orvostudományok doktora, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa, Csongrád megye díszpolgára.
Lázár György 1934-ben született Kismarján. Orvosdoktori diplomát 1958-ban szerzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1956-ban szegedi orvostanhallgatóként egyik orvoskari vezetője volt a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESZ), verseket írt a forradalomról. Tanára, Jancsó Miklós akadémikus kiállásának köszönhetően kezdhette el egyetemi karrierjét, 1964-ben szakorvosi képesítést, 1970-ben kandidátusi, 1975-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. Egyetemi tanári kinevezését két évvel később, 1977-ben kapta meg. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ifjú korában szívesen foglalkozott a költészettel, de a művészeti pályáról lemondott a tudományos karrier érdekében, a sport területén pedig a kalapácsvetésben tűnt ki.
A SZOTE Gyógyszerészeti Intézetében kezdte munkásságát 1958-ban majd 1962-től a Kórélettani Intézetbe került, ahol hosszú évtizedeken át végzett jeles tudományos, oktatói és szakmai közéleti tevékenységet. Legfőbb kutatási területei az immunológia, haematológia, kórélettan voltak. Lázár György kutatói pályafutását megalapozta, hogy Selye Jánosnál, a stresszelmélet megalkotójánál is tanult. Közel húsz esztendeig a tudományos diákkörök vezetője volt a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, ill. vezetőségi tagja volt. Hosszú ideig az Európai RES Társaság alelnöki feladatait látta el. Számos kitüntetése mellett 2011-ben Csongrád megye díszpolgárává választotta a megyei önkormányzat. 2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át.
Lázár György március 12-én lett volna 82 esztendős.
Temetésére és búcsúztatására 2016. január 22-én (pénteken) 13.00 órakor kerül sor a szegedi Dugonics Temetőben (6723 Szeged, Rózsa u. 18.).
Dr. Lázár György emeritus professzortól a Szegedi Tudományegyetem és Általános Orvostudományi Kara saját halottjaként búcsúzik. Emlékét a Város, az Egyetem, tanítványai, a Kórélettani Intézet munkatársai, kutató kollégái, barátai és családja kegyelettel megőrzik.