Magyar tudományos akadémia

Szegedi területi bizottsága

Magyar Tudomány Ünnepe 2016

Szegedi Akadémiai Bizottság
Oknyomozó Tudomány
2016. november 7.

Magyar Tudomány Ünnepe 2016

Szegedi Akadémiai Bizottság

Oknyomozó Tudomány

2016. november 7.

 
A Magyar Tudományos Akadémia immár 13 esztendeje november 3-án nyitja meg kapuit a szélesebb nagyközönség előtt a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozata megrendezésével, amelynek idei mottója az Oknyomozó tudomány. Az idei programsorozattal az Akadémia alapítója, gróf Széchenyi István, születésének 225. évfordulója előtt tiszteleg.

A Szegedi Akadémiai Bizottság nyitóünnepségét 2016. november 7-én tartotta, amelyen Szabó Gábor, az SZTE rektora köszöntőjét követően, Kondorosi Éva, az MTA SZBK Biokémiai Intézetének kutatóprofesszora, az ENSZ főtitkárának tudományos tanácsadója, az Európai Tudományos Tanács tagja Közelebb Európához című tudományos előadása hangzott el. Hetedik alkalommal került kiosztásra a Dél-alföldi Innovációs Díj, első helyezettje Möbius-szalag térplasztikai elismerésben részesült. „A Tudomány Támogatásáért a Dél-Alföldön” Alapítvány és a Szegedi Akadémiai Bizottság közös pályázata, a SZAB Tudományos díj, nyertesei négy kategóriában vehettek át elismerést.

Kondorosi Éva professzor asszony Közelebb Európához című előadásában bemutatta Magyarország tudományos potenciáljának Európában és a világban elfoglalt elhelyezkedését, visszatekintve a magyar származású Nobel-, Wolf-, Abel- és Kiotó-díjasokra, valamint azokra, akikre „még büszkék lehetünk” (pl.: Teller Ede, Rényi Alfréd, stb.). Ismertette az európai idegtudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, 2011. évben első alkalommal The Brain Prize díjat kapó aktív kutatókat, valamint a hazai legnagyobb tudományos teljesítményt elérő Bolyai-díjasokat is. A központi tematika részét képezi a „nők helye” a tudományban, amely témakörben válaszok helyett további kérdéseket kaphatott a közönség (pl.: „Vajon nincs a magyar nőkben tehetség, elhivatottság és kitartás a kutatáshoz?”). A prezentáció az European Research Council pályázatok elnyerésének kritériumaival, a pályázattípusok és a támogatási források ismertetésével, továbbá az ERC pályázatokról ismert statisztikai adatok (pl.: nyertesek életkora, intézmények rangsorolása, stb.) grafikus ábrázolásával folyatódott. Plenáris előadónk részletezte az ENSZ Főtitkár Tudományos tanácsadó testületének ajánlását a politikusok felé, illetve tájékoztatta a jelenlévőket a jövő évben, Észtországban megrendezendő Európai kutatási kiválóság egy jobb világért című konferencia fő motívumairól. A SZAB akadémikusa a múltból és a jelenből származó „jó példákkal” zárta előadását (pl.: az 1960-as években az MTA SZBK sikertörténete Straub. F. Brunó vezetésével; ELI-ALPS lézeres kutatóközpont gigaprojekt Szegeden), amelyekből a résztvevők pozitív gondolatokkal töltődhettek fel a jövőbe tekintve.

Az ünnepi ülés a díjak átadásával folytatódott. Elsőként a Dél-alföldi Innovációs Díj gazdasági társaság kategória nyertese, a Magnus Engineering Kft. mutathatta be pályázatának tárgyát, az eFusion 636-949 sportrepülőgépet, valamint magát a fejlesztő céget, a termékpalettát, a pilótaképző rendszert és a további fejlesztéseket. Majd szót kapott a természetes személy kategória első helyezettje, Kószó József, aki pályázata mellett szakmai életútját, folyamatban lévő munkáit is ismertette. Végül a SZAB Tudományos Díjak átadásával zárult a SZAB Elnökségének Magyar Tudomány Ünnepe megnyitó rendezvénye.

Nyertesek és pályázatuk ismertetése

VII. Dél-alföldi Innovációs Díj

Gazdasági társaság kategória:

1. helyezett: Magnus Engineering Kft. eFusion sportrepülőgép című pályázata.

A pályázat rövid összefoglalója:

Az eFusion a világ legelső aerobatikus képességű, tisztán elektromos hajtású, olcsóbb fenntartású, környezetbarát, alsószárnyas, kétüléses kompozit repülőgépe. Kiválóan alkalmas a műrepülés kezdeti lépéseinek elsajátítására és pilótaoktatásra gazdaságos, elektromos meghajtásának köszönhetően. Emellett az olcsósága és az alacsony üzemeltetése kiemelten fontos versenyelőnyt jelenthet.

A Magnus Csoport a Siemens A.G. magyarországi egységével közösen fejlesztette ki az eFusion teljesen elektromos hajtású repülőgép prototípusát.

Természetes személy kategória:

Oklevél: Kószó József Alapozás robbantási technikával című pályázata.

A pályázat rövid összefoglalója:

A projekt tárgya alapozási eljárás, ahol egy tervezett alaptest alatti talaj tömörségének, valamint a teherbíró képességének növelését robbantással valósítják meg.

A találmánytárgy olyan alapozási technológia, amely különleges talajoknál is alkalmazható, lehetővé teszi az épület- és építményalapozást. Továbbá alkalmazható ott is, ahol más technológiára adott a lehetőség, de ezen technológia több megoldást kínál az építmény építéstechnológiájához igazítva.

A pályázat tárgyát képező technológiára vonatkozóan 2015. május 29-én szabadalmi bejelentést nyújtott be a pályázó a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához.

A SZAB Tudományos Díj

I. TERMÉSZET TUDOMÁNYOK:

I. díj:

  • Ámon Judit:   Az első eukarióta nikotinsav hasznosítási útvonal felderítése, az útvonal szabályozása és az útvonal enzimeinek vizsgálata Aspergillus nidulans modellszervezetben
  • Molnár Benedek: The brain state dependent activity of thalamocortical neurons in the lateral geniculate nucleus

II. díj:

  • Furdan Szabina: A dorzális raphe mag neuronok sejttípus-specifikus szabályzása laterális hipothalamusz projekciók által

III. díj:

  • Dobjánné Antal Elvira: Modeling max-min fair bandwidth allocation in bittorrent communities
  • Kohut Attila: Characterization of a Copper spark discharge plasma in argon atmosphere used for nanoparticle generation

Oklevél:

  • Béres Gábor József: Experimental investigation on forming of tailor welded blanks
  • Bokor Eszter: Az első eukarióta nikotinsav degradációs útvonal tanulmányozása Aspergillus nidulansban
  • Fekete Szabolcs: Nanoparticles in surface waters
  • Komáromi László: Szilárd fázisú fermentáció hatása josta és bodza törkölyök antioxidáns tulajdonságaira
  • Szentirmai Veronika: Alternatív dipeptidek képződésének termodinamikai jellemzése

II. ÉLETTUDOMÁNYOK

I. díj:

  • dr. Lázár Bence András: Az inzulin és az inzulin receptorok szerepe a hasnyálmirigyet innerváló fájdalomérző elsődleges érző neuronok érzékenységének szabályozásában
  • Kincses Annamária és dr. Gajdács Márió: Szelenoészter származékok efflux pumpa gátló hatásának vizsgálata in vitro tumor és baktérium modelleken

II. díj:

  • Madácsy Tamara: The impaired function of the plasmamembrane Ca2+ pump causes Intracellular Ca2+ overload and mitochondrial damage in pancreatic ductal epithelial cells in CFTR knock out mice

III. díj:

  • dr. Katona Gábor: Study of paracetamol-containing pastilles produced by melt technology

Oklevél:

  • dr. Bottyán Krisztina: A bőr ritka sarcomái
  • dr. Csányi Adrienn: The Effects of Female Sexual Hormones on the Expression of Aquaporin 5 in the Late-Pregnant Rat Uterus (Női nemi hormonok hatása az aquaporin 5 expresszióra késői vemhes patkány uteruszban)
  • dr. Szűcs Kálmán Ferenc: Correlation between slow-wave myoelectric signals and mechanical contractions in the gastrointestinal tract: advanced electromyographic method in rats
  • Hompoth Emőke Adrienn: A hangulati állapot alakulásának kockázati tényezői a perinatális időszakban

III. TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK:

I. díj:

  • dr. Gál Andor: A szituációs jogos védelem mint a szimbolikus büntetőjog megjelenési formája?
  • Juhász Sándor: Tie creation versus tie persistence in cluster knowledge networks

II. díj:

  • Szabó Zsófia Gabriella: A kombinatív képesség rövid távú fejleszthetőségének vizsgálata 3. évfolyamon

III. díj:

  • dr. Pétervári Máté: A járások polgári kialakítása Magyarországon az 1870. évi XLII. törvény alapján

Oklevél:

  • Farkas Zsófia: Az uniós programok szerepe az aktív eszközök működésében Bács-Kiskun megyében, 2012-től 2016. I. félév végéig
  • Gáspár Csaba: The relationship between social problem solving and empathy among 12- 15-, and 18-year-olds
  • Gyurkovics János: Tudásáramlás és tanulás egy hagyományos iparágban
  • Kis Noémi Katalin: Mastery motivation, parenting, and school achievement among hungarian adolescents
  • Nagy Adrienn: Az ökológiai gazdálkodás helyzetének és a Szomor termékek fogyasztói szokásának elemzése
  • Szpisják Nóra: Új remény az elmaradottság csökkentésére? – Az innovatív fejlesztésfinanszírozás
  • Tóth Alisa: A színpercepció és színértelmezés mérésének tartalmi keretei 6-12 éves diákok körében

IV. BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYOK:

I. díj:

  • Túri Tamás: Hagyományok találkozása: Dogmatikai és műfaji nyitottság egy 17. századi unitárius Jelenések-kommentárban

II. díj:

  • Takács Melinda: A 9. századi Felső-Tisza-vidék problémás kérdéseiről a telepkutatás tükrében

III. díj:

  • Tokai Tamás : A „turistaszem” Természet, látvány és megfigyelő viszonya a 19. század utolsó évtizedének turisztikai diskurzusában

Oklevél:

  • Balogh Gyula : Krúdy Gyula biedermeiere
  • Fritz Gergely: Emlékezésdramaturgiák: múltfeldolgozás és emlékezés a kortárs magyar színházban
  • Katona-Kiss Atilla: Nyugat-Eurázsia változó geopolitikai képe a VIII–IX. században – Oguzok és besenyők a régi türk területek nyugati szárnyán
  • Kispál Richárd: Kisebbségek és történelmi régiók. Békés-megye nemzetiségi élete és annak változása a XX. Században
  • Molnár Annamária: „O SACRIS IN CAELUM EXTOLLENDA LAUDIBUS MULIER…”Valerius Maximus mint a házastársi hűség ábrázolásának forrása Boccaccio De mulieribus clarisában
  • Simó Katalin: Számvetés és fohász - Babits Mihály Jónás könyve Borsos Miklós, Gyulai Líviusz, Kutas Ágnes és Würtz Ádám illusztrációival - Babits Mihály halálának 75. évfordulójára
  • Tóth Andrea: Személyes etnográfia: Élettörténet a fél-perifériáról
  • Varga Marianna: Bírói kérdésfeltevések a magyar tanú- és szakértői bizonyításokban

 

A Díjakat támogatják

 Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Dél Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség

MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont

MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága

Szeged Város Polgármestere

Szegedért Alapítvány

Szegedi Tudományegyetem