Magyar tudományos akadémia

Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága

Az MTA Területi Bizottságai megtartották éves közgyűlésüket

 

2020. február 24 – 28-a között mind az öt hazai területi bizottság megtartotta éves közgyűlését saját székházában rendezve az ünnepi programot. A területi bizottságok életében a közgyűlés az a kiemelt ünnepi program, mely a területhez tartozó régiós tagság egészét átfogja, megszólítja. Így e közgyűlések jó alkalmak díjak átadására is az elnöki beszámolók mellett. Több helyen zenei betét is színesítette a közgyűlést a tudományos előadást kísérve. Az Akadémia Elnöksége minden helyszínen képviseltette magát az elnökség 1-1 tagja által.

 

Február 24-én Bokor József alelnök köszöntötte a Miskolci Akadémiai Bizottság Közgyűlését.

Ezt követően a Sajtó díj átadására került sor, majd Vers Pál, Miskolc város polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Bihall Tamás a BOKIK elnöke tolmácsolta gondolatait szervezete és a MAB kapcsolatáról, majd Roósz András, a MAB elnöke tette meg beszámolóját. Az ünnepi programot Szűcs Péter egyetemi tanár Innovatív megoldások a felszín alatti vízkészletek fenntartható hasznosítása érdekében c. előadása zárta.

 

 

Debrecenben február 26-án került megrendezésre a DAB közgyűlése, melyet az MTA részéről Vékás Lajos alelnök üdvözölt. Gergely Pál, a DAB elnöke számolt be a közgyűlésnek a bizottság előző évi munkájáról, majd a szakbizottsági beszámolókra került sor. A DAB Pro Scientia díjazottai; Barta János (DE) és Hoffmann István (DE) tartottak egy-egy tudományos előadást, mely előadások után további díjátadásokra került sor.

 

 

 

A Pécsi Akadémiai Bizottság a Szegedi Akadémiai Bizottsággal egyidőben, február 27-én tartotta közgyűlését. Bokor József, az MTA alelnöke nyitotta meg a közgyűlést, majd Lénárd László, a PAB elnöke adott részletes beszámolót a jelenlévőknek a bizottság előző évi munkájáról. A PAB Szkála Károly akadémikus urat, az MTA horvátországi külső tagját kérte fel tudományos előadóként, aki A mesterséges intelligencia 50 év alatti felfutása” címmel tartotta meg izgalmas előadását.

 

 

 

Ugyanakkor a Szegedi Akadémiai Bizottság közgyűlését Török Ádám, az Akadémia főtitkára köszöntötte.

Főtitkár úr üdvözlő gondolatai tolmácsolását követően a SZAB Pro Scientia életműdíj átadása következett. A díjat első díjazottként Telegdy Gyula akadémikus kapta. A SZAB beszámolóját Fülöp Ferenc elnök úr és Görög Márta, a SZAB titkára adták közre, amit Horváth Péter, az SZBK Biokémiai Intézet igazgatója tudományos előadása követett Élet a pixelek mögött: mesterséges intelligencia a rákkutatásban és a biológiában címmel. A közgyűlést a Médiapályázat eredményhirdetése zárta. 

 

Veszprémben február 28-án tartották a közgyűlést. A Veszprémi Akadémiai Bizottság ünnepi programján az Akadémiát Barnabás Beáta, főtitkárhelyettes asszony képviselte. Üdvözlő szavait követően Pósfai Mihály, a VEAB elnöke adott számot az 2019-es esztendő történéseiről a közgyűlés résztvevői számára. Az esemény tudományos előadását Fűzfa Balázs (ELTE) irodalomtörténész tartotta „Gondoltam fenét! – Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban” címmel.


Bővebben az alábbiakban olvashatnak a Közgyűlésekről:

Debreceni Akadémiai Bizottság

Miskolci Akadémiai Bizottság

Pécsi Akadémiai Bizottság

Szegedi Akadémiai Bizottság

Veszprémi Akadémiai Bizottság