Magyar tudományos akadémia

Pécsi területi bizottsága

A Pécsi Akadémiai Bizottság 2016. február 22-én tartotta éves közgyűlését

A Pécsi Akadémiai Bizottság 2016. február 22-én tartotta éves közgyűlését

Az Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága február 22-án megtartotta éves közgyűlését.

Az MTA vezetősége részéről Lovász László, az Akadémia elnöke köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, majd rövid betekintést adott az Akadémia előző évi történéseibe, sikereket és nehézségeket egyaránt megemlítve. Elnök úr vázolta az Akadémia idei terveit és feladatait, kiemelve közülük a tervezett pályázatok fontosságát.

Kosztolányi György, a PAB elnöke beszámolójában hangsúlyozta az Akadémia területi bizottságainak fontosságát, hiszen a területi bizottságok - beágyazódva régiójuk vérkeringésébe, az oktatás fontosságának hangsúlyozása mellett - a tudományos ismeretek társadalom számára történő korrekt továbbításában, az eredmények népszerűsítésében és a tudományetikai szempontok nyomatékosításában közvetlen szerepet töltenek be. Elnök úr számot adott a PAB elmúlt évbeli kiemelt eseményeiről is.

A közgyűlés tudományos előadását Glatz Ferenc, az MTA korábbi elnöke tartotta „25 év Európában: 1990–2015 címmel. Az előadó izgalmas és egyben elgondolkodtató szemléletben világított rá az elmúlt 25 év európai történéseire, a nagyhatalmak szerepére és a Magyarországon ezen időszak alatt átélt változásokra.