Magyar tudományos akadémia

Pécsi területi bizottsága

JURISICS AKADÉMIA

Jurisics Akadémia

2018.május 15.

 

Az idén kilencedik alkalommal került sor a Jurisics Akadémia záró előadói napjára a PAB székházában. A program a PAB támogatásával valósul meg évről-évre, aminek keretében általános iskolás korosztály tart tudományos, ismerettetrjesztő előadást.

Nyitányként az  iskola kamara együttesétől két reneszánsz táncot hallgathatott meg az összegyűlt kb. 120 fős közönség.  Balázs Erika a Pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola intézményvezetője nyitotta meg a Jurisics Akadémia 2017/18-as tanévének záró rendezvényét, majd Prof. Dr. Lénárd László akadémikus, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának elnöke szólt a kis „akadémikusokhoz”.

A 2017/18-es tanévben 163 előadással szerepeltek a diákok a Jurisics Akadémia őszi és tavaszi fordulóin, ebből a gazdag repertorból állt össze a záró ünnep programja. Elsőként a legkisebbek, a 3. osztályos Mini-akadémista Novreczky Csenge és Haász Maja lépett az előadói emelvényre. Személyes élményeik alapján született előadásuk, melynek címe: Csodák Palotája. A 3. osztályos Kovaliczky Máté már rutinos előadónak számít, harmadik alkalommal vett részt a Mini Akadémián. Magabiztos, színvonalas, Apolló 13 című előadásával mindvégig fenntartotta a hallgatósága figyelmét. Az 5. b osztályos Erdősi Dávid kísérletezni, kutatni szerető diák, A robotok címmel tartott gondolatébresztő előadást. Erdei Borka 6.b osztályos tanuló. Nagyon szeret olvasni, olvasmányélményéből született Romanovok című előadása is.

Egy 5 perces szünet után iskolánk énekkarának előadásával folytatódott a Jurisics Akadémia programja, csellót, brácsát és furulyát megszólaltató közreműködőkkel kiegészülve.  Pelle Dániel 7.a osztályos tanuló A Vasváry villa titkai című előadásával ismertette meg a közönséget. Annak az épületnek a történetével, mely ma a PAB székháza és a záró ünnep helyszínéül szolgál. Az előadást nagy figyelemmel hallgatta dr. Nádor András, a Vasváry család leszármazottja. A 7. osztályos Balogh Sári Marie Curie életével ismertette meg hallgatóságot, aki nőként, tudósként tudott érvényesülni a férfiak uralta világban. Illés Dénes – Miklós Domokos 8.b osztályos tanulók előadása napjaink egyik legnépszerűbb sportágához, a kosárlabdához kapcsolódott, előadásuk címe: NBA. Az Angol Akadémia programjából nyújtott ízelítőt Suvák Bori 8. osztályos diák előadása, mely a hamis álomalakú Barbie babáról szólt.

A PTE UnivTV – felvételeket és interjúkat készített az eseményről.