Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy Szolcsányi János akadémikus, a Pécsi Akadémiai Bizottság korábbi elnöke, PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet professor emeritusa 2018. november 5-én elhunyt.

In memorial

SZOLCSÁNYI JÁNOS

 

Életének 81. esztendejében elhunyt Szolcsányi János Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Szolcsányi professzor úr 1970 óta végezte aktív kutatói, oktatói és tudományszervezői munkáját a Pannon régióban. Ekkor került a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetébe. Itt tanársegédként kezdett el dolgozni. 1977-ben adjunktusi, 1984-ben egyetemi docensi, 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1994-ben tanszékvezetői megbízást kapott. Emellett 1991-ben az egyetem tudományos rektorhelyettesévé választották. A 2000-es egyetemi átszervezés után, amikor az orvosi egyetemet integrálták a Pécsi Tudományegyetembe, megtarthatta rektorhelyettesi tisztségét. Tanszékvezetői megbízása 2003-ig, rektorhelyettesi megbízása 2004-ig tartott. 2008-ban professor emeritusi címet kapott. Emellett hosszú évekig az MTA és a Pécsi Tudományegyetem közös Neurofarmakológiai Kutatócsoportjának vezetője volt. 2000 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. Számos helyen volt vendégprofesszor, illetve vendégkutató: King’s College (London, 1965), Észak-karolinai Egyetem (1977–1978), Max Planck Intézet (Bad Nauheim, 1982–1987), Heidelbergi Egyetem (1985), Sandoz Orvostudományi Intézet (London, 1988–1992).

1977-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1987-ben akadémiai doktori értekezését. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává választották. Az MTA III. Doktori Bizottságának, az Elméleti Orvostudományi Bizottságnak lett tagja, mindkét bizottságnak elnöke is volt. A Pécsi Akadémiai Bizottság 2005-ben választotta elnökévé, melyet két egymást követő ciklusban is betöltött. Akadémiai tisztségei mellett az Országos Doktori és Habilitációs Tanács vezetőségének tagja volt. Emellett a Magyar Fájdalom Társaság, a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság elnökeként tevékenykedett és a Magyar Idegtudományi Társaság elnökségi tagja volt. 1996–1997-ben az Országos Tudományos Kutatási Alap élettani bizottságának elnöke volt. Az Experimental and Clinical Gastroenterology és a Neurobiology szerkesztőbizottságába is bekerült.

Fő kutatási területei a fájdalomcsillapítók és a gyulladásgátlók farmakológiája, valamint a capsaicinmolekula vegyi és farmakológiai hatásai voltak.
Azon fájdalomcsillapító gyógyszerek körében, amelyek a fájdalomérzések receptoraira ható új hatásmechanizmust fejtenek ki, bizonyította a capsaicin mint vezetőmolekula szelektív hatását. Nevéhez fűződik a capsaicin alkalmazása egyes fiziológiai (fájdalomérzés, hőreguláció) és kórélettani (gyulladás, gyomorfekély) mechanizmusok és új típusú idegválaszok felderítésére. Felfedezte a szenzoros-efferens reflex nélkül működő kettősfunkciójú idegszabályozó rendszert, valamint kutatta annak farmakológiáját. Részt vett több gyógyszer kidolgozásában, mint például 1965-ben a Thymoxamine, 1990-ben a Setastin. 1998-ban felfedezte a szomatosztatin analógok gyulladásgátló hatását, ezt szabadalomban írta le.

Kutató, oktatói és tudományszervező munkáját az alábbi díjakkal ismerték el;

Ernst Jenő-pályadíj (1981), Helsinki Egyetem Érem (1993), Szent-Györgyi Albert-díj (1994), Szöul Nemzeti Egyetem Emlékplakett (1996), Batthyány-Strattmann László-díj (1997), id.Issekutz Béla-emlékérem (1998), Akadémiai Kiadói Nívódíj (1999), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (OTKA) 1999), Pro Facultate Medicinae arany fokozata (2001), Jancsó Miklós-emlékérem (2003), Széchenyi-díj (2003), Vályi-Nagy Tibor-díj (2004), Manfred Zimmermann-díj (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008), Dél-Dunántúl Regionális innovációs díj életmű kategória (2010)

Pécs, 2018. november 5.