Pannon Tudományos Nap
F E L H Í V Á S
Pannon Tudományos Nap
Nagykanizsa, 2021. október 20.
Az MTA Pécsi Területi Bizottsága (PAB) és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) 2005 óta rendezi meg Pannon Tudományos Nap (PTN) című közös konferenciáját, amelynek célja a dunántúli régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos eredmények bemutatása. A hagyományokhoz igazodva a konferenciának személyes részvétel mellett 2021 évben is az elmúlt években kiváló házigazdának bizonyult Nagykanizsa ad otthont, amennyiben a vírushelyzet azt lehetővé teszi.
Várjuk a két akadémiai bizottság területén dolgozó kutatók jelentkezését a konferencián tudományos előadás tartására. Olyan új eredmények bemutatását kérjük, amelyek az utóbbi két évben születtek, s jelentőségüknél fogva számot tarthatnak a tudományos közösség tágabb körének érdeklődésére. Mivel nem tematikus konferenciáról van szó, ezért rendkívül fontos, hogy az előadók törekedjenek a szakmai részletektől mentes, lényeget kiemelő, közérthető előadásmódra. Kérjük, hogy a jelentkezők maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalóban ismertessék eredményeiket.
Mivel az előadások száma korlátozott, a beküldött összefoglalók alapján a két területi bizottság által közösen felállított szervező bizottság választja ki az elhangzó előadásokat. A bizottság a tartalmi szempontok mellett azt is mérlegeli, hogy a konferencián minden tudományterület képviselői, valamint a pályájuk kezdetén járó kutatók is lehetőséget kapjanak eredményeik bemutatására. A korábbi évek tapasztalatai alapján a jelentkezők mintegy harmada tarthat előadást.
A rendezvény keretében mindkét akadémiai bizottság működési területéről a legjobbnak ítélt PhD munkák bemutatására is sor kerül. Így előadás tartására mindazok jelentkezésére is számítunk, akik 2020-ban vagy 2021-ben szerezték meg doktori fokozatukat. Kérjük a pályázókat, hogy tervezett előadásuk összefoglalója mellett ezen esetben tézisfüzetüket is szíveskedjenek elküldeni.
A szervezőbizottság a legjobb PhD munkákat 100 ‑ 100 eFt jutalomban részesíti.
Kérjük, hogy a PTN keretében előadást tartani szándékozók és a PhD dolgozatukkal pályázók 2021. szeptember 30-ig juttassák el tervezett előadásuk kivonatát, illetve tézisfüzetüket elektronikus formában a PAB területén a pab@tab.mta.hu illetve a VEAB területén a veab@tab.mta.hu címre.
Jelentkezési határidő előadás tartására:
2021. szeptember 30.
MTA Pécsi Területi Bizottsága , MTA Veszprémi Területi Bizottsága