Magyar tudományos akadémia

Veszprémi területi bizottsága

Magyar csillagászok sajtóközleménye a NASA honlapján

Nem túl gyakori, hogy a NASA magyar kutatók munkáját részletező sajtóanyagokat tegyen közzé. Ezúttal az MTA CSFK és ELTE csillagászainak a Kepler- és Herschel-űrtávcsövekkel elért eredményeit tette közzé az amerikai űrügynökség főoldalán és a JPL honlapján is.
Munkában a magyar Kepler-Herschel-Naprendszer interdiszciplináris kutatócsoport: Szabó M. Gyula (ELTE GAO, Szombathely), Szabó Róbert, Pál András, Sárneczky Krisztián, Kiss L. László, Plachy Emese, Molnár László és Kiss Csaba (MTA CSFK).
A Pál András vezetésével megjelent munkában a Naprendszer legnagyobb név nélküli égitestjét, a Plutonál kétszer messzebb keringő, 2007 OR10 jelű törpebolygót figyelték meg a Kepler-űrtávcsővel. A megfigyelések és a Herschel-űrtávcső korábbi adatainak elemzésével megállapították, hogy a 2007 OR10 nagyon lassan 45 órás periódussal forog a tengelye körül, a felszíne igen sötét, és a korábban feltételezettnél jóval nagyobb az átmérője.

Ha magát a cikket nem is, de a sajtóközleményt Veszprémben, az MTA VEAB-ban csiszolgatták a csapat tagjai február végén, ami aztán a NASA címoldalán kötött ki:
https://www.nasa.gov/feature/ames/kepler/2007-or10-largest-unnamed-world-in-the-solar-system

Magyarul itt:
http://www.csillagaszat.hu/hirek/magyar-kutatasi-eredmenyeket-meltat-a-nasa/