Magyar tudományos akadémia

Veszprémi területi bizottsága

Fiatal kutatókat jutalmaztak 2015

Abonyi András, Bacsárdi László, Farkas András és Szabó Ferenc kapta a VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója ösztöndíjat

Átadták a „Kiemelkedő Ifjú Kutató” díjakat a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága által szervezett Fiatal kutatók fórumán, december 4-én.
Pósfai Mihály akadémikus, az MTA VEAB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy Markovszky Györgynek köszönhetően idén hatodik alkalommal díjazzák a műszaki és természettudományok területén tevékenykedő, 35 évnél fiatalabb kutatókat. A díj egyik különlegessége, hogy a doktori fokozat megszerzése előtt álló fiatalok is megkaphatják.
A Markovszky György által szponzorált díjakat négy ifjú kutató vette át:

Abonyi András 1984-ben született Szolnokon. A Pannon Egyetem Limnológiai intézeti Tanszékén szerzett diplomát 2009-ben, majd ugyanitt a Kémiai és Környezettudományi Limnoökológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa lett. Kutatási témája a hazai holtágak, bányatavak termikus rétegződése, fitoplanktonjainak összetétele és változása. A vizsgált fitoplankton-összetételek fontos eszközei a vízi élőhelyek monitorozásának. Eddigi tudományos publikációjának impakt faktora több, mint tíz, munkáira eddig 58 független hivatkozás érkezett.
Bacsárdi László Sopronban született 1982-ben. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnök informatikus, bankinformatikus, mérnök tanár okleveleket. PhD fokozatát 2012-ben szerezte ugyanitt. 2012 óta NyME Informatikai és Gazdasági Intézetének igazgatója. Számos tantárgyat oktat, doktoranduszokat irányít, emelett rangos szakmai szervezetek tagja, de közéleti aktivitása is jelentős. Kutatási területe a kvantuminformatika és kommunikáció, ezek alkalmazása az űrtávközlésben, valamint szenzorhálózatok alkalmazása a bolygókutatásban. Ezeknek az eredményeknek a gyakorlati alkalmazásra az elkövetkező években jó esély mutatkozik. Eredményeit aktívan, színvonalas folyóiratokban publikálja.
Farkas András 1985-ben született Párkányon. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett biológus oklevelet 2010-ben, majd Gödöllőn a Szent István Egyetemen folytatott PhD-tanulmányokat. Jelenleg az MTA martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa. Kutatásai során citogenetikai módszerekkel juttat kecskebúza kromoszóma szakaszokat termesztett búzába. Ennek gyakorlati jelentőségét az adja, hogy hasznos ellenállóságot adó tulajdonságok kerülnek át a vad fajokból a modern termesztésben lévő fajtákba. Eredményeit rangos folyóiratokban és konferenciákon közli.
Szabó Ferenc 1982-ben született Veszprémben. A Pannon Egyetemen szerzett mérnök informatikus és villamosmérnök diplomát, majd ugyanitt PhD fokozatot 2012-ben. Fokozatának megszerzése óta a Pannon Egyetem, Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszékén adjunktus. Munkája során széles nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Fő kutatási témája a modern fényforrások színminőségének újszerű elven történő jellemzése. Munkájának gyakorlati jelentőségét mutatja, hogy a Sixtus Kápolna freskóinak világításához kollégáival részt vett helyszíni mérésekben, a LED fényforrások tervezésében, valamint beállításában finomhangolásában. Munkájának nagy részét nemzetközi folyóiratokban publikálja, publikációira több mint 120 független hivatkozást kapott.

20151204ifjukutatok.jpg
A díjazottak: Szabó Ferenc, Farkas András, Bacsárdi László és Abonyi András

https://veol.hu/veszprem/fiatal-kutatok-elismerese-1742249